Yamaguchi Kumiko
- Amit kapni fog tőlem, azt egy életre megemlegeti! - nagyon nem tetszett ez a mondat Sawatari szájából. Ezeknek az idiótáknak miért kell mindent tönkretenniük? Nem volt még nekik elegük ebből?
- Igazgató helyettes, nem kellene ennyire eltúloznia a dolgot!
- Yamaguchi Sensei, magának meg nem kellene ebbe beleszólni! Ichimura ügyének a kivizsgálása, az igazgatónőre tartozik, nem pedig magára!
- Akkor legalább, had beszéljek vele! - először nem akart belemenni, de végül addig győzködtem, míg meg nem engedte nekem, hogy beszélhessek Ichimura - val.
- Na jó Ichimura, mond el szépen, miért ütötted meg azt az alsóbb évest?
- Az a majom Sawatari megmondta, hogy ez nem a te problémád! Miért érdekel téged annyira?
- Azért mert a szeretett diákjaim egyike vagy!
- Szeretett diákok mi? Az élet olyan mint egy tápláléklánc, aminek mi vagyunk a legalján, csak azért, mert nem vagyunk olyan tökéletesek mint mások! Fogd fel Yankumi, hogy nem minden olyan szép és tökéletes, mint amilyennek te hiszed! Különben is, már eldöntöttem, hogy itt hagyom az iskolát és dolgozni fogok!
- Neked teljesen elment az eszed?
- Kösz az eddigieket Yankumi, te megpróbáltad, de lásd be, hogy mi soha nem fogunk megváltozni! - ezzel felállt a helyéről és kiszaladt a szobából. Most vajon mihez kéne kezdenem? Hiszen nem hagyhatom, hogy Ichimura kilépjen az iskolából!
- Akkor legalább, had beszéljek vele! - először nem akart belemenni, de végül addig győzködtem, míg meg nem engedte nekem, hogy beszélhessek Ichimura - val.
- Na jó Ichimura, mond el szépen, miért ütötted meg azt az alsóbb évest?
- Az a majom Sawatari megmondta, hogy ez nem a te problémád! Miért érdekel téged annyira?
- Azért mert a szeretett diákjaim egyike vagy!
- Szeretett diákok mi? Az élet olyan mint egy tápláléklánc, aminek mi vagyunk a legalján, csak azért, mert nem vagyunk olyan tökéletesek mint mások! Fogd fel Yankumi, hogy nem minden olyan szép és tökéletes, mint amilyennek te hiszed! Különben is, már eldöntöttem, hogy itt hagyom az iskolát és dolgozni fogok!
- Neked teljesen elment az eszed?
- Kösz az eddigieket Yankumi, te megpróbáltad, de lásd be, hogy mi soha nem fogunk megváltozni! - ezzel felállt a helyéről és kiszaladt a szobából. Most vajon mihez kéne kezdenem? Hiszen nem hagyhatom, hogy Ichimura kilépjen az iskolából!
Kazama Ren
Épp azon tanakodtunk, hogy vajon mibe keverhette magát Ichi már megint, mikor a szemünk előtt futott el.
- Hé Ichi! - szóltam utána, mire megállt.
- Mit akartok? Már semmi közünk egymáshoz!
- Mi bajod van? Teljesen elmentek neked otthonról! - tette karba a kezét Yamato.
- Úgy döntöttem, hogy abbahagyom a sulit és ebben ti sem akadályozhattok meg! Ha egy kis eszetek van, akkor ti is ezt teszitek! Mi vagyunk azok, akiket mindenki semmibe vesz, ezért kár itt maradni.
- Ki mondta, hogy mi is ki akarunk lépni? Lehet, hogy semmibe vesznek minket, de Yankumi mindig kiállt mellettünk!
- Ti is mind álomvilágban éltek, mint ő! Ébredjetek már fel! - hátat fordított, majd szó nélkül elsétált.
- Nem ismerem Ichi - t túl régóta, de az biztos, hogy nagy bajban van! - jött oda hozzám Yamato.
- Beszélek vele, ti addig tartsátok fel Yankumi - t, nehogy megint beleszóljon a dologba! - bólintott egyet, én pedig elindultam, hogy megkeressem Ichi - t.
- Tudni akarod, hogy mi történt a barátoddal? - állított meg engem, egy nagyon ismerős hang.
- Mit akarsz itt te törpe? - néztem rá Yamato öccsére, aki épp a falat támasztotta a hátával.
- Bár egyáltalán nem érdekel a bátyám, vagy a szánalmas barátai, de éppenséggel láttam, hogy miért verte meg azt a kölyköt, az ostoba haverotok.
- Ha annyira tudod, akkor beszélj, vagy azt akarod, hogy elintézzelek? - erre nem szólt semmit, csak a bokorból elővett egy kiskutyát, ami ráadásul megegyezett azzal, amit Mika születésnapjára szereztem. Én kértem meg Ichi - t arra, hogy a hétvégéig vigyázzon rá.
- Az a srác, elkezdte kővel dobálni a kutyát, mire a haverotok begurult és lekevert neki egyet. Ki nem állhatom azokat akik verekedéssel intézik el a dolgokat, de most az egyszer elnézem, mert tényleg segíteni akart.
- Szóval ezért tette! Miért mondtad el ezt nekem?
- Te vagy az egyetlen aki törődik a bátyámmal, szóval figyelj rá továbbra is! - valami mosoly félét erőltetett magára és további magyarázat nélkül elsétált. Ha ezt Yamato megtudja, biztosan égni fog a feje, de ha már segített nekem, jövök neki azzal, hogy oda figyelek a bátyára. Ezek után, már tényleg Ichi nyomára akartam bukkanni, szerencsére meg is találtam őt.
- Hé Ichi, mi a fenét művelsz? - kiáltottam oda neki.
- Nem egyértelmű? épp munkát keresek, de nem olyan könnyű, mint ahogyan gondoltam. Te mit keresel itt?
- Én, már tudok mindent, hogy miért ütötted meg a kölyköt!
- Miről beszélsz? Gőzöm sincs, mire akarsz kilyukadni!
- Ne játszd már a hülyét! Hiszen én kértelek meg téged arra, hogy gondoskodj arról a kutyáról a hétvégéig!
- Nem kell megköszönnöd!
- Nem is fogom. Ha egy kis eszed lenne, akkor ezt mind elmondtad volna és akkor nem lennél ebben a helyzetben!
- Szerinted hitt volna nekem bárki is? Ren, ennek semmi értelme!
- Én is azt hittem, hogy a suli felesleges és nem kéne bejárnom, de aztán megjelent Yankumi és megváltoztatott mindent! Ő tényleg hisz bennünk és kiáll mellettünk még akkor is, ha szembe kell mennie a bolond Sawatari - val! - végszóra természetesen kinek kellett felbukkannia? Hát persze, hogy Yankumi - nak!
- Ichimura, csak, hogy végre előkerültél! Hajlandó vagy végre elárulni az okot, amiért megverted azt az alsóbb évest?
- Yankumi, elég ha én tudom az okát! - szóltam közbe.
- Kazama, ez nagyon fontos dolog, ha tudsz valamit, azt el kell mondanod nekem! - Ichi felé néztem, aki megrántotta a vállát.
- Megkértem Ichi - t, hogy gondoskodjon a kutyáról, amit Mika születésnapjára szereztem és mikor látta, hogy az a kis majom kővel dobálja, bevert neki egyet!
- Szóval így történt! Ichimura, a dolog amit tettél rossz, de ez nem lehet indok arra, hogy otthagyd az iskolát!
- Ennek már semmi jelentősége Yankumi, de ezt már egyszer elmondtam!
- A szüleid épp azon vannak, hogy bocsánatot kérjenek a megvert diáktól!
- Miért kéne engem érdekeljen ez?
- Téged egyáltalán nem érdekel, hogyan éreznek a szüleid?
- Ugyan már, mindig is ez ment, én tettem valami rosszat, ők meg kutya módra, folyton bocsánatot kértek, hogy megőrizhessék a családunk hírnevét! Egyáltalán nem érdekeltem őket, csak a családunk jó hírét féltették! Ennyit nem ér meg az iskola, inkább leszek önálló, akkor legalább nyugtom lesz végre!
- Ne légy már ennyire öntelt! Önállóság? Tisztában vagy te azzal, hogy ez mit jelent? Mit gondolsz ki tart el téged? Minden amit csak viselsz, a szüleid munkájának az eredménye! Még ha, nem is jössz ki velük jól, mondták neked valaha is, hogy szégyellnek téged? Legalább egy kicsit lehetnél hálásabb nekik!
- Yankumi, Ichi tisztában van azzal, amit mondtál, de te nem tudsz semmit arról, ami náluk folyik! A szüleik folyton az arcába vágják, hogy mindig csak a baj van vele! Ő egyszerűen csak nem akar csalódást okozni nekik, ezért inkább kilép az iskolából! Nincs igazam Ichi?
- Valami olyasmi!
- Ne haragudj! Egy kicsit eltúloztam a dolgot.
- Na akkor indulhatunk? - löktem meg Ichi vállát, mire felhördült.
- Hová akarsz te menni?
- Kikuchi házához! Csak nem akarod, hogy a szüleid már megint helyetted vigyék el a balhét? Azt mondtad önálló akarsz lenni nem? Hát most megteheted! - mindhárman elmentünk Kukichi házához, ahol már ott volt Ichi mamája, aki épp készült bocsánatot kérni.
- Tudom, hogy a fiam rosszat tett, ezt nagyon sajnálom! - elkezdett hajlongani, de Kikuchi anyját ez nem igazán hatotta meg.
- A fia egy huligán! Talán ha rövid pórázon tartanák, akkor nem lázadott volna el ennyire! Bezzeg a mi Sota fiunk, igazán kiemelkedően teljesít és minden szempontból tökéletes! Annak aki egy ilyen jó hírű családba született, nem kellene több tiszteletet mutatnia mások iránt? Milyen szánalmas!
- Most aztán már elég legyen! - emelte fel a hangját Ichi mamája, amit mindhárman szájtátva figyeltünk.
- Parancsol?
- Lehet, hogy a fiam nem egy szent, de akkor sem engedem meg senkinek sem, hogy így beszéljen róla! Igaz, hogy a maga fia jól nevelt és szorgalmas, de ezen kívül semmivel sem jobb, mint az én fiam! Különben is, ő sose ütne meg senkit, pusztán szórakozásból!
- Ezzel most azt akarja mondani, hogy nem ismeri el a fia bűnét?
- Természetesen sajnálom azt, amit a fiam művelt! - erre Ichi odasétált a két civakodó nőhöz.
- Sajnálom amit tettem! - erre ő is fejet hajtott a nő előtt. Ichi mamáján látszott, hogy egy része most alaposan megkönnyebbült. Miután sikeresen tisztáztuk az ügyet, mind a négyen elindultunk hazafelé.
- Anya, sajnálom, hogy már megint tönkretettem a családunk jó hírét! - szólalt meg Ichi.
- Miket beszélsz, te buta kölyök? Isteni érzés volt, hogy megmondhattam a magamét, annak az úri dámának! A többit, majd az apáddal elintézitek, de most menjünk haza! Yamaguchi Sensei, köszönök mindent! - nézett ránk, mi pedig biccentettünk egyet a fejünkkel. Ichi és a mamája hazamentek, így én kettesben maradtam Yankumi - val.
- Micsoda csodálatos édesanya! A saját becsületét kockára téve, kiállt a fiáért! - kezdet el törölgetni a szemét, mire én felsóhajtottam.
- Nem kellene sírnod!
- Na jó, ideje végre hazamenned Kazama, hiszen holnap nem késhetsz az iskolából!
- Fogd be! - biccentettem egyet a fejemmel és elindultam hazafelé.
- Szóval sikerült kiderítened, az igazságot mi?
- Hé törpe, nem kellene rám hoznod a frászt, főleg nem ilyen későn. Egyébként meg, te mondtad meg nekem, hogy mi történt valójában, szóval a te érdemed a dolog!
- Nem mintha szükségem lenne rá!
- Azért meg kell hagyni, te se vagy olyan rossz, mint ahogyan az ember gondolná!
- Én nem vagyok rossz, csak másképp látom a dolgokat, mint ti! Nekem nem okoz örömet, hogy semmittevéssel töltsem a napjaimat, vagy meglógjak az iskolából. Legalább az egyikünk menjen egyetemre és a bátyámat ismerve, az a csakis én leszek!
- Honnan veszed, hogy Yamato - nak, nem ezek a céljai?
- Csak rá kell nézni! Egyébként, meg gőzöm sincs miért pazarolom rád az időmet! Ne feledd, jössz nekem egyel! - azzal fogta magát és már ott se volt. Esküszöm Yamato öccse idegesítőbb, mint ő maga, de valahogy mégis azt érzem, hogy a maga módján törődni akar a bátyával.
- Nem ismerem Ichi - t túl régóta, de az biztos, hogy nagy bajban van! - jött oda hozzám Yamato.
- Beszélek vele, ti addig tartsátok fel Yankumi - t, nehogy megint beleszóljon a dologba! - bólintott egyet, én pedig elindultam, hogy megkeressem Ichi - t.
- Tudni akarod, hogy mi történt a barátoddal? - állított meg engem, egy nagyon ismerős hang.
- Mit akarsz itt te törpe? - néztem rá Yamato öccsére, aki épp a falat támasztotta a hátával.
- Bár egyáltalán nem érdekel a bátyám, vagy a szánalmas barátai, de éppenséggel láttam, hogy miért verte meg azt a kölyköt, az ostoba haverotok.
- Ha annyira tudod, akkor beszélj, vagy azt akarod, hogy elintézzelek? - erre nem szólt semmit, csak a bokorból elővett egy kiskutyát, ami ráadásul megegyezett azzal, amit Mika születésnapjára szereztem. Én kértem meg Ichi - t arra, hogy a hétvégéig vigyázzon rá.- Az a srác, elkezdte kővel dobálni a kutyát, mire a haverotok begurult és lekevert neki egyet. Ki nem állhatom azokat akik verekedéssel intézik el a dolgokat, de most az egyszer elnézem, mert tényleg segíteni akart.
- Szóval ezért tette! Miért mondtad el ezt nekem?
- Te vagy az egyetlen aki törődik a bátyámmal, szóval figyelj rá továbbra is! - valami mosoly félét erőltetett magára és további magyarázat nélkül elsétált. Ha ezt Yamato megtudja, biztosan égni fog a feje, de ha már segített nekem, jövök neki azzal, hogy oda figyelek a bátyára. Ezek után, már tényleg Ichi nyomára akartam bukkanni, szerencsére meg is találtam őt.
- Hé Ichi, mi a fenét művelsz? - kiáltottam oda neki.
- Nem egyértelmű? épp munkát keresek, de nem olyan könnyű, mint ahogyan gondoltam. Te mit keresel itt?
- Én, már tudok mindent, hogy miért ütötted meg a kölyköt!
- Miről beszélsz? Gőzöm sincs, mire akarsz kilyukadni!
- Ne játszd már a hülyét! Hiszen én kértelek meg téged arra, hogy gondoskodj arról a kutyáról a hétvégéig!
- Nem kell megköszönnöd!
- Nem is fogom. Ha egy kis eszed lenne, akkor ezt mind elmondtad volna és akkor nem lennél ebben a helyzetben!
- Szerinted hitt volna nekem bárki is? Ren, ennek semmi értelme!
- Én is azt hittem, hogy a suli felesleges és nem kéne bejárnom, de aztán megjelent Yankumi és megváltoztatott mindent! Ő tényleg hisz bennünk és kiáll mellettünk még akkor is, ha szembe kell mennie a bolond Sawatari - val! - végszóra természetesen kinek kellett felbukkannia? Hát persze, hogy Yankumi - nak!
- Ichimura, csak, hogy végre előkerültél! Hajlandó vagy végre elárulni az okot, amiért megverted azt az alsóbb évest?
- Yankumi, elég ha én tudom az okát! - szóltam közbe.
- Kazama, ez nagyon fontos dolog, ha tudsz valamit, azt el kell mondanod nekem! - Ichi felé néztem, aki megrántotta a vállát.
- Megkértem Ichi - t, hogy gondoskodjon a kutyáról, amit Mika születésnapjára szereztem és mikor látta, hogy az a kis majom kővel dobálja, bevert neki egyet!
- Szóval így történt! Ichimura, a dolog amit tettél rossz, de ez nem lehet indok arra, hogy otthagyd az iskolát!
- Ennek már semmi jelentősége Yankumi, de ezt már egyszer elmondtam!
- A szüleid épp azon vannak, hogy bocsánatot kérjenek a megvert diáktól!
- Miért kéne engem érdekeljen ez?
- Téged egyáltalán nem érdekel, hogyan éreznek a szüleid?
- Ugyan már, mindig is ez ment, én tettem valami rosszat, ők meg kutya módra, folyton bocsánatot kértek, hogy megőrizhessék a családunk hírnevét! Egyáltalán nem érdekeltem őket, csak a családunk jó hírét féltették! Ennyit nem ér meg az iskola, inkább leszek önálló, akkor legalább nyugtom lesz végre!
- Ne légy már ennyire öntelt! Önállóság? Tisztában vagy te azzal, hogy ez mit jelent? Mit gondolsz ki tart el téged? Minden amit csak viselsz, a szüleid munkájának az eredménye! Még ha, nem is jössz ki velük jól, mondták neked valaha is, hogy szégyellnek téged? Legalább egy kicsit lehetnél hálásabb nekik!
- Yankumi, Ichi tisztában van azzal, amit mondtál, de te nem tudsz semmit arról, ami náluk folyik! A szüleik folyton az arcába vágják, hogy mindig csak a baj van vele! Ő egyszerűen csak nem akar csalódást okozni nekik, ezért inkább kilép az iskolából! Nincs igazam Ichi?
- Valami olyasmi!
- Ne haragudj! Egy kicsit eltúloztam a dolgot.
- Na akkor indulhatunk? - löktem meg Ichi vállát, mire felhördült.
- Hová akarsz te menni?
- Kikuchi házához! Csak nem akarod, hogy a szüleid már megint helyetted vigyék el a balhét? Azt mondtad önálló akarsz lenni nem? Hát most megteheted! - mindhárman elmentünk Kukichi házához, ahol már ott volt Ichi mamája, aki épp készült bocsánatot kérni.
- Tudom, hogy a fiam rosszat tett, ezt nagyon sajnálom! - elkezdett hajlongani, de Kikuchi anyját ez nem igazán hatotta meg.
- A fia egy huligán! Talán ha rövid pórázon tartanák, akkor nem lázadott volna el ennyire! Bezzeg a mi Sota fiunk, igazán kiemelkedően teljesít és minden szempontból tökéletes! Annak aki egy ilyen jó hírű családba született, nem kellene több tiszteletet mutatnia mások iránt? Milyen szánalmas!
- Most aztán már elég legyen! - emelte fel a hangját Ichi mamája, amit mindhárman szájtátva figyeltünk.
- Parancsol?
- Lehet, hogy a fiam nem egy szent, de akkor sem engedem meg senkinek sem, hogy így beszéljen róla! Igaz, hogy a maga fia jól nevelt és szorgalmas, de ezen kívül semmivel sem jobb, mint az én fiam! Különben is, ő sose ütne meg senkit, pusztán szórakozásból!
- Ezzel most azt akarja mondani, hogy nem ismeri el a fia bűnét?
- Természetesen sajnálom azt, amit a fiam művelt! - erre Ichi odasétált a két civakodó nőhöz.
- Sajnálom amit tettem! - erre ő is fejet hajtott a nő előtt. Ichi mamáján látszott, hogy egy része most alaposan megkönnyebbült. Miután sikeresen tisztáztuk az ügyet, mind a négyen elindultunk hazafelé.
- Anya, sajnálom, hogy már megint tönkretettem a családunk jó hírét! - szólalt meg Ichi.
- Miket beszélsz, te buta kölyök? Isteni érzés volt, hogy megmondhattam a magamét, annak az úri dámának! A többit, majd az apáddal elintézitek, de most menjünk haza! Yamaguchi Sensei, köszönök mindent! - nézett ránk, mi pedig biccentettünk egyet a fejünkkel. Ichi és a mamája hazamentek, így én kettesben maradtam Yankumi - val.
- Micsoda csodálatos édesanya! A saját becsületét kockára téve, kiállt a fiáért! - kezdet el törölgetni a szemét, mire én felsóhajtottam.
- Nem kellene sírnod!
- Na jó, ideje végre hazamenned Kazama, hiszen holnap nem késhetsz az iskolából!
- Fogd be! - biccentettem egyet a fejemmel és elindultam hazafelé.
- Szóval sikerült kiderítened, az igazságot mi?
- Hé törpe, nem kellene rám hoznod a frászt, főleg nem ilyen későn. Egyébként meg, te mondtad meg nekem, hogy mi történt valójában, szóval a te érdemed a dolog!
- Nem mintha szükségem lenne rá!
- Azért meg kell hagyni, te se vagy olyan rossz, mint ahogyan az ember gondolná!
- Én nem vagyok rossz, csak másképp látom a dolgokat, mint ti! Nekem nem okoz örömet, hogy semmittevéssel töltsem a napjaimat, vagy meglógjak az iskolából. Legalább az egyikünk menjen egyetemre és a bátyámat ismerve, az a csakis én leszek!
- Honnan veszed, hogy Yamato - nak, nem ezek a céljai?
- Csak rá kell nézni! Egyébként, meg gőzöm sincs miért pazarolom rád az időmet! Ne feledd, jössz nekem egyel! - azzal fogta magát és már ott se volt. Esküszöm Yamato öccse idegesítőbb, mint ő maga, de valahogy mégis azt érzem, hogy a maga módján törődni akar a bátyával.
Yamaguchi Kumiko
Másnap úgy döntöttem, ideje elbeszélgetnem egy kicsit Kikuchi Kun - nal. El is mentem a házához.
- Mit akar maga itt?
- Kikuchi Kun, tudom, hogy bántalmaztál egy állatot! Remélem nem bánod, ha elmondom, hogy ezért akár egy évre börtönbe kerülhetsz, illetve a szüleid tetemes pénzmennyiséget fognak érte fizetni! Remélem, hogy átgondolod a helyzetedet, mielőtt még túl késő lenne! - szerencsére a beszédem meghozta a hatását és Kikuchi anyja visszavonta a feljelentés Ichimura ellen, akit végül Sawatari sem csaphatott ki az iskolából. Úgy döntöttem, hogy megkeresem a fiúkat, hogy személyesen közölhessem velük a jó hírt. Az ebédlőben találtam rájuk, ahol nagy vidáman ebédeltek.
- Ichi, még mindig nem tudom elhinni, hogy Kikuchi anyja csak úgy visszavonta feljelentésedet! - szólalt meg Ogata. Hát ezek szerint, már tudnak a dologról.
- Nem változott volna meg a véleménye, hacsak valaki nem térítette észhez a gyereket! Igazam van Yankumi? - Ichimura rám nézett és egy kicsit el is mosolyodott.
- Honnan vagy benne olyan biztos, hogy én voltam?
- Te vagy az egyetlen, aki képes ilyesmit tenni, de azért kösz a segítségedet!
- Ezt elsősorban magadnak köszönheted Ichimura, hiszen sikerült túllépned a családod miatt érzett bizonytalanságodon és nem féltél belátni, hogy hibáztál.
- Valld be Yankumi, igazán élvezed ezeket a fejtágításokat! - nevetett Hongo és bizony be kellett látnom, hogy néha nagyon jól esik az, ha meghallgatják amit mondok és szerencsére igyekeznek is megváltozni.
