2.rész Y mint Yankumi

" Nem vagyunk barátok, de ha megvédem azt, ami fontos nekem, az éppen elég"....(Ogata Yamato)

Yamaguchi Kumiko

Nem akartam elhinni, hogy Kura képes lett volna ilyesmire. Igaz nem makulátlanok, és szörnyen fegyelmezetlenek, de sosem lennénk képes lopni senkitől. Úgy döntöttem, én is vele megyek, a biztonság kedvéért, hogy ha kell meg tudjam védeni. A többi fiú, próbált a közelébe férkőzni, de sikertelenül. Nem szerettem volna őket egyedül hagyni, de ebben a helyzetben nem láttam más megoldást. Mikor már a tanáriban voltunk, Sawatari igazgatóhelyettes, ahelyett, hogy megkérdezte volna őt, hogy mi köze a lopáshoz, meg vádolta.

- Tudjuk, hogy te voltál, másnak eszébe sem jutna ilyen!

- Mégis honnan a fenéből, szed ilyen hülyeségeket? Semmi közöm ehhez az egészhez.

- Igaza van igazgató helyettes, van bármiféle bizonyítéka ellene?

- Az egyik diák látta őt bemenni tegnap a tanáriba.

- csak azért jöttem ide, hogy beszéljek ezzel a nővel - felém mutatott, én pedig gondoltam, hogy valami nem stimmel.

- Nem tudtál volna, valami hihetőbb történettel előrukkolni?

- Hányszor kell még elmagyaráznom, hogy nem én voltam!

- Várjunk csak. Súlyos bizonyíték nélkül akarja beköpni Kurat?

- Ő egy nagyon bajos kölyök!

- Igazgató helyettes, én hiszek Kura ártatlanságának, és ha kell, majd én kiderítem ki a valódi tettes.

Yamaguchi Sensei, maga hisz neki? persze nem vagyok meglepve. Maga mindig is támogatta, a szemétre való kölyköket.

- A tanár kötelessége, hogy higgyen a diákoknak

- Nekem ebből elegem van! - Kura felállt, és elrohant a tanáriból. Én persze egyből a nyomába eredtem. Nagy szerencsémre, sokkal gyorsabb voltam nála, és meg tudtam állítani.

- Várj, egy kicsit Kura kun.

- Miért mondtad azt, hogy hiszel nekem? A tanárok, mind szemétnek tekintenek minket, akkor te miért védtél meg?

- Mert én tudom, hogy te soha nem ártanál senkinek.

- Hé Kura! - mindketten megfordultunk, és megláttuk Kazamat, aki elég szúrós szemeket meresztett rám.

- Kazama, te meg, hogy kerülsz ide? Azt hittem már vége a tanításnak.

- Nem akarom, hogy tovább hülyítsd őt! Fejezd be ezt a színjátékot. Ne mondogasd neki, hogy hiszel benne, mert a végén még bedől neked.

- Ez nem színjáték. Én komolyan mondtam, hogy hiszek neki.

- Felnőttek, nem tudtok behülyíteni többé! - Megfogta Kura kun karját, és elrángatta onnan. Vajon mi lehet az oka, amiért ennyire nem bízik a felnőttekben? Úgy döntöttem, hogy egy kicsit utána járok ennek az egésznek. Egyenesen a tanáriba mentem, ahol találkoztam Kawasima Sensei- el. Jobbnak láttam, ha előbb őt kérdezem ki.
- Kawasima Sensei, lehetne egy kérdésem?
- Mégis mi lenne az?
- Kazama miért nem bízik meg a tanárokban?
- Nos nem tudhatom biztosan, de azt hiszem három dolog közbejátszott ebben. Az apja elhagyta a családot, mikor három éves volt, az anyja pedig 10 éves korában halt meg, azóta a nővére neveli őt teljesen egyedül. A tanárokkal sosem ápolt jó viszonyt, bármilyen lopás is történt, rögtön őt vették elő legelőször. De azt hiszem a legnagyobb bélyeget az nyomta rá, hogy a barátnője szülei a családi helyzete miatta nem akarják, hogy a lányukkal legyen.
- Kazama - nak van barátnője?
- Igen Mika chan, egy igazán aranyos lány. Ő az egyetlen, akivel Kazama teljesen normálisan viselkedik. Valószínűleg azért szereti annyira, mert még egy kislány aki alig ért valamit a világból.
- Talán most, hogy ezeket hallottam, sikerül majd megértenem és végre elfogad majd engem.

Kazama Ren

Nem értem ezt a tanárt. Mégis miért eteti Kura - t azzal a dumával, hogy hisz neki? Soha senki nem hitt még nekünk, majd pont ő lenne az? Miután otthagytam Kura - t, elmentem a szomszéd lányiskolához, hogy megvárjam Mika - t. Közben eszembe jutott, mikor összejöttünk. A mi szerelmünk, ugyanis mentes volt, a szerelem első látásra izé, sőt, ha jobban belegondolok, kicsit még vicces is volt az egész helyzet. Az egész tavaly nyáron történt meg.

*Visszaemlékezés*

Már lassan vége volt a tanévnek, amit mindenki nagyon várt már. Kura - val és Hongo - val hazafelé mentünk, mikor meghallottam, hogy valaki hangosan sír. Elkezdtem futni a hang irányába és egy padon ülve, megláttam egy lányt, aki az arcát a térdére hajtva sírt. Odamentem hozzá, és elsöpörtem a szemébe lógó fekete haját. Erre felnézett rám, én pedig elültem mellé.

- Te miért sírsz ennyire?

- A lányok, az osztályomból azért csúfolnak, mert még nem volt barátom.

- Komolyan emiatt sírsz? Ne aggódj, majd én elintézem - elkaptam a karját, és visszasiettem vele egészen az iskoláig. Letöröltem a könnyei, kicsit rendbe szedtem és a kezemet összekulcsoltam az övével. Mondanom sem kell, milyen arcokat vágott a többi lány, amikor megláttak minket.

- Na most jól figyeljetek rám. Én vagyok Mika barátja, és ha megtudom, hogy bárki is csúfolni meri, annak velem gyűlik meg a baja - Ezután fogtam, a kissé megszeppent lányt, és elmentem vele.

- Köszönöm, hogy segítettél nekem - kicsit távolabb lépett és fejet hajtott nekem.

- Figyelj most rám jól! Mostantól, ha bárki is bántani mer, csak szólsz nekem, és már jövök is, hogy segíthessek neked rendben?

- Igen és nagyon köszönöm neked Ren san.

- Honnan tudod a nevemet?

- Mindenki ismeri az Akado suli diákjait, még én is.

- Nincs kedved holnap eljönni randizni?

- De persze ez nem is hangzik olyan rosszul - adott az arcomra egy puszit és hazasietett. Én csak mosolyogva megráztam a fejemet és hazamentem

* Emlékezés vége*

Mikor feleszméltem, Mika már ott is volt mellettem. Nagyon ritka pillanat volt az, amikor mosolygott. Belekapaszkodott a karomba, és úgy indultunk haza.

- Na és még mindig nagy a feszültség közted és Yamato san között?

- Te még fiatal vagy ahhoz, hogy ezt megértsd. Két hasonló tulajdonságokkal bíró ember, sosem fér meg egymás mellett.

- Ezt most úgy mondtad, mint egy igazi felnőtt, még sosem hallottalak így beszélni.
- Nem akarok felnőtt lenni. A felnőttek mind gonoszak. Soha nem értik meg az embert.

- De én megértelek, biztos nem lehet könnyű, hogy csak magadra számíthatsz.

- Azért ennyire nem vagyok egyedül, mert itt vagy nekem te és hidd el ez épp elég - mikor megérkeztünk a házamhoz. Mindketten bementünk, egyenesen a szobámba. Mika óvatosan az ágyra feküdt, én pedig közvetlenül mellé. Mivel még mindig nem mosolygott, elkezdtem cirógatni, a füle mögött, amitől mindig nevetnie kellett. Fölé hajoltam, és az ajkammal gyengéden megharaptam az egyik fülét, mire összeszorította a szemeit.

- Ne haragudj, nem akartam, hogy fájjon neked.

- Nem fájt, csak furcsa volt, még sosem csináltál ilyet.

- Tudom és bocs, csak nagyon nehéz ellenállni, mikor ilyen közel vagyok hozzád.

- Nagyon utálsz most, Ren San?

- De hogy utállak, tudom, hogy még sosem voltál együtt senkivel, és én sem ne aggódj nem erőltetek semmit sem.

- Te tényleg más vagy, mint a többi fiú. Még akkor is ha azt mondják rólad, hogy rossz vagy és mindennel téged vádolnak meg elsőnek, én tudom, hogy rendes vagy csak nincs aki támogasson.

- Ugyan már, én rossz vagyok ezen nem tudok változtatni.

- Nem is igaz, csak azért mondod, hogy felvághass előttem.

- Talán van ebben valami igazság, de most már aludjunk jó?

- Azt szeretnéd, ha itt maradnák? De mi lesz a szüleimmel?

- Majd én elintézem velük. Csak aludjunk - lassan lecsukta a szemeit, és hamar el is aludt.

Ogata Yamato

Már alaposan beesteledett, én pedig még mindig az utcákat jártam. Nem volt kedvem hazamenni, és hallgatni az apámat, hogy megint azt hajtogatja hogy szégyen folt vagyok a családunkon. Az anyám hiába próbál védeni engem, soha nem úszom meg azt, hogy az apám rendesen be nem mosna nekem egyet. Pedig én nem tettem semmi rosszat. Még ha tettem is volna, de csak annyi a bűnöm, hogy nem akarom örök életemben, az apám nyomában loholni, mint valami kutya. Nem vagyok olyan, mint az öcsém és nem is szeretnék olyan lenni. Már készültem hazafelé, mikor megláttam, ahogy Kura - t körbevették, az Ara középiskolások. Már ősidők óta az ellenségeink. Gondolkoztam rajta, hogy otthagyom őt, de valami mégsem engedte. odarohantam, felvettem, az egyik vascsövet és az előttem lévő srác nyakához szorítottam.

- Most azonnal engedd el a srácot megértetted?

- Miért ki vagy te hülye gyerek? - vettem egy mély levegőt, és kimondtam a számomra legnehezebben kiejthető mondatot.

- A barátja vagyok! - láttam Kura arcán a döbbenetet, mire én csak bólintottam egyet, és a csővel egy jókorát ütöttem a srác hátára. Elkezdtünk verekedni a srácokkal, és természetesen ahogy lennie kellett meg is vertük őket. Ezek után Kura hozzám fordult.

- Miért mondtad azt, hogy a barátod vagyok?

- Nem vagyunk barátok, de ha megvédem azt, ami fontos nekem, az éppen elég! Ez az idióta Yankumi mondta ezt nekem. Talán ez az első értelmes dolga, amióta a tanárunk lett.

- Köszönöm Yamato. Lehet, hogy Ren nem kedvel téged, de én igen és remélem ő is rájön, hogy nem vagy rossz ember - bólintottam egyet és hazamentem. 

                                                                                *Másnap*

Másnap reggel, Ichi és Kamiya társaságában léptem be. Mindenki megkönnyebbült, hogy Kura maradt az osztályban, és nem csapták ki. Yamaguchi jól elintézte. Lehet, hogy pocsék egy tanár, de azt hiszem mindannyiunk szemében nőtt ezzel. Mikor Ren felé tekintettem, láttam, hogy próbál magára erőltetni egy mosolyt. Ki tudja, talán Kura elmesélte neki a tegnapit. Leültem a helyemre, és úgy vártam, hogy elkezdődjön az óra. Mikor a tanár belépett, mindenki egyből hangoskodni kezdett.

- Hallgassatok már! - a hangja úgy söpört végig a termen, mintha orkán lett volna.

- Remélem nem fog hasonló eset előfordulni, mert nem biztos, hogy ki tudlak menteni innen titeket. De egyet megígérhetek: Elérem, hogy mindenki végezzen egytől egyig - én elmosolyodtam, majd felé néztem.

- Kösz Yankumi!

- Te tényleg Yankuminak hívtál engem?

- Igen ez lesz az új beceneved -  a többiek egyetértettek, és folytatódott az óra.

1. rész - Az új tanár

Kazama Ren

Menjenek a pokolba! Mégis, hogy képzelik ezt? Összevonják az osztályokat, ráadásul, a másik osztály vezetője pont Yamato? Ő egy idióta, aki azt gondolja magáról, hogy sokkal több vezetői képességgel lett megáldva mint én! Nem fogja ezt megúszni. Majd én megmutatom neki, hogy ki az úr az osztályban. Sírva fog könyörögni, hogy vegyem át az irányítást. Pokollá fogom tenni a napjait az osztályomban. Az idióta barátaim, mellettem kiabáltak a másikra. Rém bosszantóak, de muszáj, hogy az embernek legyen egy biztos csapata, mert így száz százalékosan megnyeri a párbajokat. Én is egy ilyenre készülök Yamato ellen. Már csak egy megfelelő időpont kell és már kezdhetjük is. Nem érdekel minket, ha az igazgatónő azzal fenyeget, hogy kicsap minket. Tudjuk, hogy végül úgyse teszi meg. Ahogyan a folyosón haladtunk végig, a többi diák, mind odébb húzódtak, mikor megláttak minket. Persze, hogy félnek tőlünk mert mi vagyunk a legbajosabb osztály. Mint a vadlovak, akiket sosem tudnak betörni. Mikor beléptünk az osztályba néma csönd lett. Bevágtam magam után az ajtót, és a leghátsó padba ültem. Közben elkaptam Ogata tekintetét, ami mélységes undort mutatott felém. A lábamat felcsaptam a padra, és vártuk az új osztályfőnökünk érkezését. Közben mindenki mást csinált: Volt aki dartsozott, mások egymással társalogtak, természetesen olyan hangerővel, hogy fix kihallatszott a teremből. A pokol akkor tört ki, mikor Ichi és Kura egymásnak esett. Nekünk se kellett több és mi is egymás torkának estünk. Én elkaptam Ogata kabátjának ujját, és készültem leverni neki egyet, mikor hangos ajtó csapódásra lettünk figyelmesek. Mindannyian felnéztünk, de bár ne tettük volna. Piros melegítőben állt egy pasi, fülig érő mosollyal az arcán. Azt mondta, hogy nagyon örül, hogy minket kapott és majd ő velünk lesz mindvégig. Akaratlanul is nevetnem kellett, ezen a szerencsétlenen. Meg is kapta a magáét, mert úgy kihajítottuk a teremből, mint egy kóbor macskát. Miután ezzel végeztünk, visszatértünk az előbbi tevékenységünkhöz. odasétáltam Ogata asztalához, majd a tenyeremet a padra csaptam. A tekintetem találkozott az övével. Szinte mindkettőnk szeme szikrákat tudott szórni.
- Ne várjunk tovább, holnap küzdjünk meg egymással - karba tette a kezét és hátradőlt a székén.
- Igazad van. De készülj fel, hogy a földbe foglak verni téged.
- Hiszem ha látom. Kíváncsi vagyok, milyen képet vágsz majd akkor, mikor nyerek és Mika chan majd az én barátnőm lesz és nem a tiéd.
- Ne merd a szádra venni a nevét világos? - teli torokból ordítottam, mire mindenki felénk nézett.
- Nem is értem, mit akar egy ilyen vesztestől mint te - figyelmen kívül hagytam a megjegyzését és visszaültem a helyemre. Nem voltam hajlandó tűrni a sértéseit. Mika az én barátnőm, és eszem ágában sincs őt a keze közé engedni. Már egy jó pár hónapja együtt vagyunk, a szülei tiltása ellenére is. Lehet, hogy néha bunkó vagyok vele, de attól még szeretem. Miután elfoglaltam a helyemet, egy másik tanár érkezett a terembe. Ugyanaz a piros melegítő, mint az előbb. Mégis mit akar már megint ez a féleszű? De nem ő volt. Legalábbis nem hinném, hogy egy férfinak lenne két copfja, és nőies vonásai. Igen egy nő volt, de olyan csúnya volt szegényke, hogy rá se bírtam nézni.
 - Yamaguchi Kumiko vagyok 25 éves vagyok, egyébként egyedül álló, nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket. Elhúztam a számat. Még egy ilyen idióta, és hívhatjuk a sulit idióták iskolájának is. Igaz nekünk sincs több eszünk, de legalább a méltóságunkat nem vesztettük el.
- Nem tudnál kicsit csöndben maradni? A saját gondolataimat sem hallom tőled - Ogata olyan nagy vigyorral szólt be a tanárnak, mintha csak erre a napra találta volna ki. Legalább egy normális megnyilvánulása volt amióta itt van. A többiek mind egyetértően bólogattak, én pedig a szemeimmel végigmértem a nőt. Semmi extra sincs benne, szóval nem fogja sokáig húzni azt garantálom neki.
- Ne szórakozz velünk! - Kura alaposan rákiabált, és már készült megütni, mikor az a nő reflexből elhajolt előle, így Kura a földön kötött ki.
- Találtam 100 yent! - kiáltott fel, és olyan nagy vigyorral vizslatta az érmét, mint aki most tartott először pénzt a kezében. Mi csak rosszallóan megráztuk a fejünket, majd mikor nm figyelt szépen kiosontunk a teremből. Egyenesen az aula felé tartottunk a srácokkal, hogy elfoglalhassuk a helyünket. Furcsa mód Ogata és a pincsijei is ugyanezt tették, de ez engem a legkevésbé sem érdekelt, csak szerettem volna véget vetni, ennek az egész napnak.

Yamaguchi Kumiko

Minden álmom az volt, hogy tanár lehessek. 7 éves koromban veszítettem el a szüleimet, azóta a nagyapám nevel, az Odeo klán 3.főnöke. Mindenki azt várja, hogy én leszek majd a 4. de én inkább tanár akartam lenni- Már 7 éve tanítok, szóval ez az osztály sem lesz másabb mint a többi, hiába van két vezető is. Épp a tanáriba igyekeztem, mikor egy ismerős hang állított meg engem.

- Hé Yankumi! - mikor megfordultam, megláttam Sawada Shint.

- Sawada, te meg hogy kerülsz ide? - kérdeztem meglepetten, és összeborzoltam a haját. Amióta nem láttam, már kész férfi lett. Ő volt az első tanítványaim egyike, a Shirokin iskola 3D osztályának a vezetője. Nagyon meglepett, hogy már nyoma sincs annak a régi magába forduló, minden ellen lázadó srácnak. Bár a pimasz mosolya, még a régi, de már a külseje is határozottságot sugározott.

- A barátnőm a szomszéd iskolában tanít, én meg úgy döntöttem megnézem, hogy haladsz. Ezek is olyanok mint mi voltunk évekkel ezelőtt?

- Sokkal rosszabbak. De várjunk csak. Azt mondtad, hogy barátnőd van?

- Igen már lassan két éve. Úgy tervezem, hogy Valentin napom megkérem a kezét. Természetesen neked is ott a helyed. A srácokkal már beszéltem, ők mind ott lesznek.

- Ez nagyszerű hír, de mi lenne, ha átjönnél vacsorára, úgyis rég beszélgettünk már.

- Szívesen mennék, de Inoue lassan végez a munkával, és nem akarom megváratni, de bepótoljuk ne aggódj emiatt - Erre már nem mondtam semmit, csak lassan fejet hajtottunk egymásnak, és igyekeztem hazafelé. Már az udvaron voltam, mikor egy újabb hang csapta meg a fülemet. Ez a hang azonban eddig teljesen ismeretlen volt számomra.

- Ren san - a hang irányába néztem, és megláttam egy kislányt az iskola kapuja előtt álldogálni. A fekete haját, a szél az arcába fújta. De vajon mit szeretne ez a lány, Kazama - tól. Az említett is megjelent, én pedig jobbnak láttam, ha egy fa mögé húzódva figyelem az eseményeket. Kazama unottan sétált oda a lányhoz, és nyomott egy puszit az arcára. Tőle nem vártam ezt, tekintve az órán tanúsított viselkedése alapján. A lány elmosolyodott, majd az egyik kezét átdobta Kazama vállán és úgy sétáltak el. Végre szabad terepet adtak nekem, hogy hazamehessek. Senki nem tudhatja meg, hogy milyen családból jöttem, különben kirúgnak az iskolából. Ez már két esetben is előfordult, ráadásul mindkettő a ballagás előtti héten. De megígértem magamnak és Sawatari igazgató helyettesnek, hogy ezúttal, nem fog kiderülni a származásom. Elindultam hazafelé, miközben a diákjaim sorsáról gondolkoztam. Vajon hogyan lesz ezekből valaha rendes ember. Ez az osztály, az idei legrosszabb, amit valaha tanítottam. Szerencsére a házunk nincs messze az iskolától, így röpke negyed óra alatt hazaértem.

- Oyou Isten hozott itthon - Tetsu hatalmas mosollyal az arcán hajolt meg, hasonlóan Minoru is. Utolsóként a nagyapám köszöntött, akinek rengeteg mindent köszönhetek.

- Isten hozott Kumiko - beléptem a házba, és hozzá is láttunk a vacsorának.

- Milyen volt az első nap ebben az iskolában?

- Hasonlóan a többihez, itt is rengeteg felelőtlen fiú van egy helyen, ráadásul egyből két vezetőjelölt is akad.

- Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszel, és megtanítod nekik mit jelent az összetartás.

- Úgy legyen nagyapa.. Úgy legyen

*Másnap*

Másnap a tanáriban beszéltem át az első napomat a 3D - vel a többi tanárral együtt.

- Nem gondoltam volna, hogy még továbbra is itt fogsz tanítani - Kawashima sensei, az egyik számítógép mögül szólalt meg.

- Ugyan, ez az egész vita Kazama és Ogata között, olyan mint mikor két örökös verseng a hatalomért.

- Mint két örökös? - minden szem rám szegeződött. Oh a fenébe! Ezt most jól elszúrtam.

- Akarom mondani, mint mikor két kakas harcol a szemétdombért - erre már mind egyetértően bólogattak. lassan becsöngettek, én pedig az osztályterembe léptem, hogy elkezdhessem az órát.

- Na jó srácok, ki tudja megoldani, a táblára felírt képletet? Mondjuk Kura kun gyere és old meg kérlek!

- Ne utasítgasson engem megértette? Jobb lenne, ha meg sem szólalna inkább.

- Ne beszél így másokkal, ah azt várod, hogy tiszteljenek, igyekezz ennek megfelelően viselkedni, remélem megértetted - sz osztályon néma csend seper végig. Azt gondoltam, hogy az előbbi mondatommal értem el ezt a hatást, de sajnos a helyzet ennél sokkal komolyabb volt.

- Yamaguchi sensei, azonnal magunkkal kell vinnünk, Kura - t.

- Na és mégis miért? talán elkövetett valamit?

- Feltételezzük, hogy egy nagyobb pénzösszeget lopott, el a tanáriból!