2018. március 25., vasárnap

10.rész A mentőkació

Ogata Yamato
- Na mi lesz Yamato, odasózunk a rossz arcoknak? - végül is Atsuya ötlete nem tűnt rossznak, így végül belementem. Már csak egy volt a gond, még pedig az, hogy fogalmunk sem volt hol keressük őket, így pedig nem mentünk semmire se.
- Atsuya, mond hol láttad őket utoljára?
- Mit kapok, ha elmondok neked mindent amit tudok? Ugye nem hiszed, hogy csak úgy elárulom, hogy már megint te járjál jobban! Ahogyan azt te magad is láthattad, nem vagyok olyan ártatlan, mint amilyennek a szüleink tartanak!
- Mégis mi a fenét képzeltem? Még azt hittem, van benned legalább annyi, hogy ki bököd amit tudsz, de látom mindent magamnak kell elintéznem! - azzal fogtam magam és elrohantam. Valójában fogalmam sem volt merre menjek. Épp az egyik zsákutcába futottam bele, mikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Talán azt akarod, hogy az apád adósságát, másképpen keljen visszafizetned?  - már épp indultam volna be, hogy szétverjem annak a rohadéknak a képét, mikor a mobilom megállásra kényszerített.
- Mi van ember, hol a fenében vagy? - hallottam meg Ren hangját.
- Emlészel a múltkori Host Club csajra? Elég nagy pácban van, szóval muszáj segítenem neki!
- Csak nem beleestél? Milyen kis aranyos.
- Nem arról van szó! Egyszerűen csak utálom, ha molesztálják a csajokat!
- Hol vagy most? 
- Az nem számít!
- Ha nem számítana, akkor nem kérdeztem volna meg. Na bökd ki szépen Ren bácsinak, hogy mégis hol a fenében vagy most.
- A régi autó gyárnál. Kár a gőzért haver, mire ideérsz én már rég két vállra fektetem ezeket! - lecsaptam a mobilt és beszaladtam.
- Ha akár egy ujjal is hozzá mertek érni a nőmhöz, akkor megnézhetitek magatokat! - kiabáltam, mire a három kétajtós szekrény elég idegesen néztek rám.
- Nahát ki van itt, csak nem a szőke herceg! Milyen kedves, hogy beugrottál. Így legalább láthatod, hogyan fizeti vissza az adósságát a cicuskád!
- Nem megmondtam, hogy ne érj hozzá! - odafutottam, majd lekevertem egyet az egyiknek. Öreg hiba volt részemről, ugyanis a másik kettő felkapott egy-egy vascsövet és azzal akartak Ami-ra támadni. Én viszont magamhoz húztam a lányt és igyekeztem őt védeni, nehogy ő kapja meg az ütéseket. Éreztem, hogy egyre kevesebb az erőm, de hajtott előre az, hogy nem akartam, hogy Ami-nak bántódása essen. Már épp azon voltam, hogy feladom, mikor meghallottam egy nagyon ismerős hangot.
- Szálljatok le a bátyámról rohadékok! - Atsuya olyan lazán sétált be, mintha az egyik Akado-s srác lett volna. Hirtelen büszkébb nem is lehettem volna rá.
- Mi a fenét keresel itt? - motyogtam.
- Talán hagynom kéne, hogy ezek a szemetek laposra verjék, az én szeretett bátyámat? Na mi van barmok, féltek kiállni ellenem?
- Milyen aranyos, a kis törpe megvédi az ő agyonszeretett testvérkéjét! Srácok, intézzük el őt! - Atsuya nem félt tőlük, pedig esélye se volt ellenük. Nagyon rossz érzés volt, hogy miattam verték őt laposra. Már egyikünk sem tudott megmozdulni, így nem tehettünk mást, mint elviseljük a további ütéseket és rúgásokat.
- Azonnal álljatok meg! - jelent meg Yankumi nyomában pedig a fiúk voltak. Remek, most jön a fejtágítás, aztán a vége úgyis az lesz, hogy a srácok is belekeverednek ebbe az egészbe.
- Hányan vagytok még? Ezt a kettőt már elintéztük, nem volt elég?
- Nem lehetne, hogy békén hagyd őket? - persze Yankumi, hergeld csak őket még tovább, így sem kaptam még elég ütést.
- Mégis ki a franc vagy te, hogy így parancsolgatsz nekünk?
- Én ennek a fiúnak az osztályfőnöke vagyok! - mutatott rám. Nem elég, hogy okoskodik, még jól be is éget a nagymenők előtt. Mégis, hogy a fenébe tartsam meg így a rossz fiú imidzsemet?
- Osztályfőnök? Hogy ez milyen nevetséges!
- Nos, akkor elengednéd? Majd én beszélek a fejével!
- Eszem ágában sincsen. Ugyan miért engedném őt el? Meg kell leckéztetni ezt a kis törpét, amiért csak úgy ránk rontott.
- Egy francokat rontottam rátok! Ha én nem nem vagyok, már rég megerőszakoltátok volna a lányt! - ezzel csak annyit értem el, hogy az egyik haverja az arcomra taposott. Úgy látszik néha jobb ha befogom a számat.
- Ha nem értetek a szép szóból, az nem az én hibám! - erre Yankumi nekiesett a srácoknak. Nagyon menő volt, hogy nő létére ilyen jól verekszik. Persze Yakuza klán örököseként mégis mi mást vár az ember? Sajnálatos módon nem figyelt eléggé.
- Te ribanc! - esett neki az egyik, de Yankumi nem mozdult, inkább hagyta, hogy az a tag beverjen neki egyet. Az szája kissé felrepedt, de más baja nem lett, ellenben a srácnak, aki megütötte. Térdre rogyott előtte, Yankumi, pedig elmosolyodott, majd a többiek felé fordult.
- Látjátok, pontosan erről beszéltem, mikor az igazi harcot próbáltam elmagyarázni nektek. Fájt, ahogyan megütöttél igaz? - nézett le a srácra, aki csak bólintott egyet. - Na és mit gondolsz, mégis miért fáj? Azért van, mert pusztakézzel ütöttél meg és nem csak ezért fáj, hanem a bűntudat miatt is, amiért képes voltál megütni egy nőt, vagy tévedek? Ha ilyen alapvető dologgal nem vagy tisztában, nincs jogod szórakozásnak tekinteni ezt az egészet! - rivallt rá, mire a srác összébb húzta magát. Erre a srácok eltűntek, a többiek pedig felsegítették az öcsémet, Ami-t és engem is.
- Hé, jól vagy öcskös? - néztem rá Atsuya-ra, aki alig állt a lábán.
- Emlékeztess rá legközelebb, hogy ne védjelek meg téged! - lihegte, miközben igyekezett a lábán maradni.
- Hát Yamato úgy tűnik a kis öcsi, is közénk tartozik! - csapott az öcsém vállára Ren, mire elnevettem magam.
- Ogata, igazi férfiként viselkedtél, ez dícséretes!
- Hagyd már Yankumi, ne égess már le! - végül kimentünk a szabadba.
- Jól vagy? - néztem rá Ami-ra, akinek pár karcoláson kívül kutya baja volt.
- Igen, hála nektek. Egyszer nincs kedved meginni valamit? - elég zavarban volt, ami nagyon bejött.
- Talán, majd egyszer! - rákacsintottam, majd odamentem az öcsémhez, akit épp Ren igyekezett elviselhetőbb állapotba hozni.
- Hát ez a kis törpe elég jól megjárta. Viszont bejön, hogy ilyen kis harcias. Be kellene venni őt a bandába, ugye Yamato?
- Az apánk megölné, ha ezt megtudná, szóval hagyjuk ki őt a buliból.
- Nem mintha szükségem lenne a társaságotokra!
- Fogd be kölyök, inkább hálásnak kéne lenned, amiért megvédhettél!
- Én legyek a hálás? Hiszen téged gyepáltak volna el, ha nem vagyok ott én! Mondjuk az arcodat elnézve, ezt amúgy is megtették!
- Na jó, inkább most menj haza!
- Na és veled mi lesz? Ha nem mész haza, az apánk biztosan megint megüt téged!
- Már megszoktam, de nem kell, hogy neked is bajod legyen belőle! Menj haza, majd otthon találkozunk! - végül Atsuya hazament és lassan mi is indultunk.
- Yakumi, mégis hol tanultad ezeket a mozdulatokat? - kérdeztem tőle. Persze tudtam az igazságot, de jó volt kicsit húznom az agyát.
- Hát a Bruce Lee filmekből, mégis honnan máshonnan?
- Mondjuk a nagyapádtól? Nem kell szégyellni, hogy Yakuzák között élsz!
- Én nem is szégy...várjunk csak! Te honnan tudod ezt?
- Megtaláltam a telefonodat, amit voltál szíves elhagyni és a nagyapád elmesélt mindent. Ne aggódj, velem biztonságban lesz a titkod! - azzal sarkon fordultam és hazamentem. nos, ez is egy igen izgalmas nap volt, már előre várom mit tartogat nekünk a holnap.

12.rész Yankumi dühe

Ogata Yamato Elég szar érzés volt rájönni, hogy a csaj akibe belezúgtam a földkerekség legnagyobb rohadékjának a pici húga. Bár az sokka...

layout by oreuis