8.rész A 3D kihívása

Ogata Yamato

Egész úton azon gondolkodtam, mégis hogyan fogjuk megírni azt a nyamvadt dolgozatot harminc pontosra? Hiszen köztudott rólunk, hogy nem tanulunk semmi sem. Ekkor hirtelen eszembe jutott egy remek ötlet, ám ehhez magával az ördöggel kellett lepaktáljak. Miután hazaértem, vettem egy mély levegőt és bekopogtam az öcsém szobájának az ajtaján.

- Nocsak, csak nem a bátyám szeretne tőlem valamit! - gúnyos mosolyra húzta a száját, én pedig legszívesebben otthagytam volna. Elég szembe tűnő volt, hogy az eddig szőke haját visszafestette barnára.

- Bárcsak ne akarnám annyira, hogy a tanárnőt ne rúgják ki! - sziszegtem a fogaim között.

- Szóval az iskolához van köze! Hallgatlak Yamato!

- Az idióta tanárunk megegyezett az igazgatóhelyettessel, hogy az angolt tanító tanárunk csak akkor maradhat, ha az osztályunkból mindenki eléri a harminc pontot a félévi vizsgán! Mivel neked olyan jól megy, nem tudnál most az egyszer segíteni?

- Rendben van!
- Tudtam, hogy úgysem segítesz. Mégis hogy lehetsz ennyire... várj, azt mondtad, hogy rendben?

- Igen. Segítek neked a tanulásban! Így legalább beletanulhatok abba, milyen is egy tanár munkája. Hiszen én is tanár leszek a jövőben! - muszáj volt elnevetnem magamat, ezen a nevetséges ötleten.
- Nevetségesebb ötlet nem jutott az eszedbe? Apánk majd biztos boldog lesz, ha ezt meghallja!
- Az apánk támogatja a terveimet! Szóval a sértésed teljesen alaptalan.
- Nem is értem, hogy lehet nekem ilyen nagyképű és gonosz testvérem! Folyton lenézel engem csak azért, mert én nem vagyok olyan tökéletes mint te!
- Ez egyáltalán nem igaz! Tudni akarod, hogy miért viselkedek veled így? Akkor most elmondom. Azt mondod én gúnyollak ki téged? Na és te nem ugyanezt teszed? Folyton kinevetsz és nem veszel komolyan! Most is kinevették csak azért, mert én elmondtam neked a terveimet. Kettőnk te vagy a gonosz Yamato! - most először láttam könnyeket a szemében és ez egy kicsit megijesztett. Nem gondoltam volna hogy ennyire a szívére veszi a dolgot. Egy hirtelen elhatározásnak hála, a vállára tettem a kezemet.
- Egy férfi soha nem sír Atsuya! Van más oka is, amiért gonosz vagyok?
- Hála annak, hogy semmibe veszed a tanulást, a szüleink rám zúdítják a felelősséget. Én nem bírom ezt a terhet tovább!
- Bocsi, de ebben nem segíthetek! Ehhez én túlságosan hülye vagyok.
- Mindegy, inkább kezdjük a tanulást! - megtörölte a szemét és bementünk a szobájába.
- Atsuya, ugye ezt a tanár leszek dolgot nem az apánk találta ki?
- Persze, hogy nem! Ez az én ötletem volt, az apánk csak támogatott ebben. Inkább kezdjünk neki, mert sosem érünk a végére! - így hát neki is láttunk az egész éjjel át tartó tanulásnak.

*1 héttel később*

Letelt az egy hét felkészülési időnk. Yankumi tényleg beleadott mindent, hogy ösztönözzön minket a tanulásra és mindenki legnagyobb meglepetésére ez össze is jött neki. Nekem viszont a vizsga mellett máson is kattogott az agyam. Azóta sem tudtam elfelejteni az öcsém ábrázatát, miközben beolvasott nekem. Azt már régóta tudom, hogy a szüleink rövid pórázon tartják, de eddig még a nyomát sem láttam annak, hogy Atsuya - r ez zavarná. Viszont azon a napon azt láttam, hogy megviseli ez az egész és szívesen szabadulna már ettől a szereptől. Tudom, hogy ebben az egészben én is hibás vagyok, de nem tehetek róla, hogy hülye vagyok a tanuláshoz.

- Ember, leragadnak a szemeim. Tegnap egész este a könyv fölött ültem és igyekeztem tanulni! - ült mellém Ren.

- Ne is mond. Tegnap Atsuya kétszer ébresztett fel, hogy figyeljek végre oda!

- Csak nem, jóban lettél az öcséddel?

- Egy frászt! Viszont úgy érzem, valahogy ki kell rángatnom őt az apánk irányítása alól, nehogy a végén baj legyen belőle! - sok időnk nem volt a beszédre, ugyanis megjelent Sawatari és elkezdődött a vizsga. Negyvenöt percen keresztül csak írtunk megállás nélkül. A végén a dolgozatok Kawashima Sensei kezébe kerültek, aki neki is látott kijavítani őket.

- Szerintetek van esélyünk? - kérdezte a szünetben Hongo.

- Mindannyian keményen dolgoztunk érte, szóval sikerülnie kell! - motyogtam, hogy meggyőzhessem magamat arról, hogy tényleg sikerül amit elterveztünk. A szünet után Kawashima Sensei elkezdte kiosztani a dolgozatokat, ám egy pillanatra megállt.

- Ogata Kun és Kazama Kun, ki tudnátok jönni? - na ekkor kezdtem beparázni. Ha kiderül, hogy egyedül a mi dolgozatunk nem érte el a harminc pontot, akkor ki fognak nyírni minket a többiek.

- Tanárnő, nem kellene minket beégetnie! - vakarta meg Ren a tarkóját.

- Beégetni? Hiszen ti vagytok az osztályból azok, akik hibátlan dolgozatot írtak! - erre átnyújtotta nekünk, a két száz pontos dolgozatot. Mindketten tátott szájjal meredtünk a papírra. Na jó, jövök eggyel az öcsémnek, nélküle tuti nem ment volna.

- Nem is mondtátok, hogy okosak vagytok! - kiáltott fel Kura.

- Én nem is, de Yamato a génjeiben hordozza az okosságot, mint a zseni öccse aki segített neki! - vigyorgott Ren, én pedig megráztam a fejemet. Miután visszaültünk a helyünkre, folytatódott tovább a dolgozatok kiosztása. Már csak Kura volt soron. Vigyorogva ment ki, ám amikor meglátta a dolgozatát, az arcára fagyott a mosolya.

- Srácok, ez csak 29 pont! - mutatta fel a dolgozatát, mire mi mind lejjebb csúsztunk a székünkön. Na ezt elbuktuk elég rendesen.

- Azt hiszem ezen nincs is megbeszélni. Kawashima Sensei, köszönjük az eddigi munkáját! - Sawatari vigyorától a gyomrom is felfordult.

- Várjon egy kicsit! Én voltam olyan hülye, hogy kikiabáltam, hogy a tanárnő nem éppen megfelelő munkával keresi a pénzét! - állt fel Hongo a helyéről, én pedig kezdtem érdekesnek találni a helyzetet.

- Ne legyen már ilyen önző, gondoljon ránk is, mert nekünk igenis fontos a tanárnő! - szólt közbe Kamiya is. Erre pillanatok alatt kész káosz uralkodott el és mindenki egymás szavába vágva igyekezett védeni a tanárnőt. Talán most először értünk egyet valamiben.

- Ennek az iskolának nincs szüksége mocskos életű tanárokra! - Yankumi kezére néztem, ami kezdett egyre jobban ökölbe szorulni, vagyis mindjárt robban a bomba.

- Mindenki követhet el hibákat nem igaz? - kiáltotta oda Sawatari - nak. - Miért érzi magát olyan tökéletesnek, hogy megszabadul mindenkitől, aki csak egy kicsit is más mint maga? Talán még soha életében nem hibázott?

- Én és hibák? Ez nevetséges Yamaguchi Sensei!

- Na és mi van azzal az elvesztett pénzel? Senki sem tökéletes, mindannyian követünk el hibákat, ettől leszünk emberek. Kawashima Sensei már megbánta amit tett, ennyi magának nem elég?

- Ennél a kérdésnél két válasz is helyes nem? - szóltam közbe, mire mindenki felém fordult.

- Had nézzem meg! - sietett oda Kawashima Sensei. - Igazad van Ogata Kun, itt valóban két válasz is elfogadható.

- Akkor ez azt jelenti, hogy Kura dolgozata elérte a harminc pontot nem igaz? - néztem Sawatari - ra, akinek arcából kifutott a vér.

- Nos Kawashima Sensei, ezúttal megúszta! - Sawatari dühösen távozott, mi pedig végre elértük a célunkat. Nekem viszont volt még egy kis elintézni valóm.

- Hé Yamato, hová mész? - kérdezte tőlem Ren.

- Még van egy elintézetlen ügyem! - a hátamra csaptam a táskámat és az öcsém iskolájához mentem.

- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte tőlem egy hang a hátam mögött.

- Jövök neked eggyel,a miért segítettél. ki gondolta volna, hogy hibátlan dolgozatot fogok írni!

- Nem tartozol semmivel sem Yamato! Egyszerűen csak azért segítettem, hogy rágyere nem vagy annyira hülye, mint amilyennek hiszed magad! Mennyivel könnyebb lenne, ha végre elkezdenél tanulni és legalább nem én lennék a figyelem középpontjában állandóan.

- Na jó, mi lenne ha elmennénk enni valamit csak ketten? Ennyi szabadság jár neked is!

- Nem bánom elfogadom a meghívásodat! - igyekeztem valami mosoly félét erőltetni a számra. Úgy tűnik, ha nagyon akar Atsuya is képes néha elengedni magát.