2017. június 2., péntek

7.rész Az excort tanárnő?

Ogata Yamato
Újabb unalmas nap vette kezdetét, az iskolában. Épp vártuk, hogy végre elkezdődjön az angolóra, de azt is csak azért, mert Kawashima Sensei tartja, aki valljuk be egész csinos nő.
- Yamato! - jött oda hozzám Ren és leült mellém.
- Mi történt, csak nem bajba keverted magadat, már megint?
- Nem fogod elhinni, hogy ki segített tisztázni Ichi nevét, a verekedést illetően!
- Tudjuk, hogy Yankumi segített, de ezt már tegnap kitárgyaltuk.
- Az öcséd keze is benne volt a dologban. Látta az egész verekedést és ő szólt nekem arról, hogy Ichi miért ütötte meg Kikuchi - t! - szívesen hittem volna neki, de ő az öcsém! Semmit sem tesz csak úgy jó szándékból.
- Te most viccelsz velem igaz? Az öcsém nem olyan, aki puszta kedvességből segítene. Tuti, hogy készül valamire, de majd otthon megkapja a magáét.
- Yamato, szerintem az öcséd tényleg aggódik miattad. Megkért, hogy tartsam rajtad a szememet és nem hinném, hogy ezt rossz szándékból mondta volna! - igazából elgondolkodtató volt, amit mondott. Noha soha nem úgy ismertem az öcsémet, mint aki olyan nagyon kedves lenne és önzetlen, de talán most elkezd majd megváltozni és rájön, hogy milyen gonosz is volt eddig. Legnagyobb bánatunkra, nem Kawashima jött be órát tartani, hanem Yankumi. Kedvenc tanárunk ugyanis lebetegedett és kénytelen volt otthon maradni. Ezt a pechet! Az óra után, Hongo izgatottan szaladt körbe a teremben.
- Hongo, nem állnál le egy kicsit! - kiáltottam oda neki.
- Srácok, készüljetek, ugyanis ma elviszlek titeket a mennyek országába. Az unokatesóm, aki egy host klubban pincér, elintézte, hogy mi is elmehessünk és egy körre a vendégei vagyunk!
- Végre, középiskolás éveim első szép emléke! - érzékenyült el Kamiya, mire mind felnevettünk.
- Biztos, hogy be szabad oda mennünk? Tudtommal kiskorúaknak nem adhatnak ki alkoholt! - tettem hozzá, mire a többiek olyan pillantást vetettek rám, mintha totál idióta lennék.
- Yamato, ne legyél már gyáva nyuszi, ha Hongo azt mondta elintézi, akkor el is fogja! - végül is belementem, hiszen mi baj történhet. Csak távol kell tartanunk magunktól Yankumi - t és nem lesz semmi gond. Órák után, valóban elmentünk abba a host klubba. Amíg a többiek azzal töltötték az idejüket, hogy szórakoztatták az ott dolgozó lányokat, addig én csendben ültem a helyemen és igyekeztem nem meghalni az unalomtól.
- Úgy tűnik, hogy te sem vagy valami jókedvű! - magam mellé néztem és megláttam, egy hosszú barna hajú lányt, aki hozzám hasonlóan épp halálra unta magát. Az erős sminkjéből és a kivágott ruhájából rögtön leesett, hogy itt dolgozik.
- A haverjaim akarták, hogy jöjjek ide. Nem hinném, hogy szabadna itt lennünk! Na és te? Talán nem szeretsz itt dolgozni?
- Ha saját akaratomból tenném, akkor talán élvezném is, de rákényszerítettek, hogy ezzel foglalkozzak az iskola helyett.
- Azt ne mond, hogy te is középiskolás vagy!
- Pedig de. Az Akado melletti lányiskolába járok!
- Furcsa, hogy eddig még nem láttalak ott!
- Magántanuló lettem, mert a munka mellett nem jutott időm a pihenésre. Te csak nem az Akado - ba jársz?
- Hihetetlen, hogy nem hallottál még a legendás vezetőről, Ogata Yamato - ról!
- Ha a sejtésem nem csal, akkor épp vele beszélek! Egyébként a nevem Ami!
- Ez az igazi neved ugye?
- Igen, miért csak nem azt gondoltad, hogy van egy titkos álnevem is?
- Ami Chan, pontosan miért dolgozol itt?
- Az apám adóssága miatt, amit nem tudott megadni a klubnak, így kénytelen voltam itt dolgozni, hogy visszafizethessem a pénzt. Nekem most mennem kell, mert várnak még mások is! - biccentett egyet a fejével és sietve, egy másik asztalhoz ült. Talán túl sokat mondott nekem és ezért iszkolt el olyan hamar, mindenesetre elég gyanús volt nekem ez a lány.
- Hé Yamato, hogy állsz azzal a kis pipivel? Láttam, hogy egész jól megvoltatok! - ült oda mellém Ren, én pedig elhúztam a számat.
- Nincs vele semmi sem! Nem bukok az ilyen lányokra! Most már igazán mehetnénk! Ha kiderül, hogy itt voltunk, akkor tuti kivágnak minket a suliból!
- Ebben van valami! Na jó srácok, lépjünk le, mielőtt még baj lenne belőle! - a többiek nem fogadták kitörő örömmel Ren javaslatát, de be kellett látniuk, hogy mást úgyse nagyon tehetünk. Épp mentünk volna kifelé, mikor egy ismerős alakot pillantottunk meg.
- Yankumi! - kiáltottuk mind a hatan.
- Srácok, te meg mit kerestek itt?
- Mi mit keresünk itt? Na és te? Nem gondoltam volna, hogy a tanároknak ilyen nagy fizetés jár, hogy ilyen elit helyen szórakozzanak!
- Na és mi van veletek? Tudtommal kiskorúaknak tilos ilyen helyekre jönniük!
- Igazából Hongo ötlete volt az egész! - tolta maga elé Ren Hongo - t, mi pedig igyekeztünk elfojtani a nevetést.
- Még mindig nem válaszoltál, hogy mit keresel itt? Csak nem férfit akarsz fogni magadnak? - tettem karba a kezemet.
- Egyáltalán nem! Én emiatt jöttem ide! - mutatott, az egyik asztal felé, ahol nem várt személyt pillantottunk meg.
- Kawashima Sensei! - kiáltottunk fel, mire az említett személy felénk fordította a tekintetét.
- Yamaguchi Sensei, fiúk mit kerestek ti itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - tolta fel az orrára a szemüvegét Yankumi.
- Beszéljük meg, egy csendesebb helyen! - mi mind követtük őket és a lehető legtávolabbi bokszhoz ültünk le. Kawashima Sensei elmondat, hogy ezért dolgozik itt, mert kevésli a pénzt, amit megkeres. Ez valahol érthető, de nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen munkával kellene pénzt keresnie.
- Yankumi, neked honnan van annyi pénzed, hogy eljöhettél ide? Hiszen te is csak egy tanár vagy! - tette fel a nagy kérdést Ren.
- Izé, tudjátok a spórolt pénzemből van! A jó ügy érdekében mindent bele kell adni! - szerencséje volt, hogy megelégedtünk ennyivel és nem kérdeztünk vissza.
*Másnap*
Másnap is azon gondolkodtunk, hogy vajon Kawashima Sensei, miért pont a hostess munkát választotta.
- Nem is olyan nagy gáz, ha Kawashima Sensei, úgy döntött, hogy hosztesznek áll! - mondta ki hangosan Hongo, ami után következett a pofára esés.
- Mit mondtál Hongo? - megfordultunk és az a majom Sawatari állt előttünk. Na most aztán tényleg bajban vagyunk.
- Csak azt mondta, hogy milyen szép időnk van ma! - javítottam őt ki vigyorogva, de Sawatari nem volt vicces kedvében.
- Eláruljatok végre az igazat, vagy azt akarjátok, hogy csapatostul rúgjunk ki mindannyitokat? - emelte fel a hangját, mi pedig alaposan beijedtünk.
- Mi nem tudunk semmit! Ha annyira tudni akarja, akkor kérdezze meg tőle! - na és itt tette tönkre Hongo az egészet. Sawatari dühösen távozott, én pedig a szőke idióta felé fordultam.
- Hongo, te idióta nézd meg mit műveltél!
- Én csak meg védtem magunkat! Talán jobb lett volna, ha kicsapnak minket?
- Mond csak, hogy lehetsz ennyire sötét? Emiatt semmi joga nem lenne kirúgni minket, csak azt akarta, hogy megtörjünk és beszéljünk!
- Ezt miért csak most mondtátok! Most mégis mit csináljunk?
- nem egyértelmű? Odamegyünk és meghallgatjuk mit beszélnek ezek össze! - elkezdtem a tanári felé futni, a többiek pedig követtek engem.
- Kawashima Sensei, válaszokat akarok hallani, méghozzá most rögtön!
- Én tényleg nagyon sajnálom ami történt! Nem akartam, hogy így tudják meg!
- A sajnálattal nem megy semmire! Igazgató asszony maga szerint is az lenne a legjobb, ha elbocsátanánk őt igaz?
- Nézze Sawatari Sensei, azt hiszem jobb lenne, ha átgondolnánk ezt a dolgot! - legalább a vén banya nem mond hülyeségeket.
- Na de igazgató asszony!
- Én ellenzem! - állt fel Yankumi a helyéről, mi pedig már tudtuk, hogy most újra egy hosszúra elnyújtott beszéd fog következni.
- Na és mégis miért?
- Ahogyan én is, Kawashima Sensei is népszerű a diákok körében. Mindannyian odafigyelnek az óráján, még a diákjaim is! - na ezt viszont egész jól látja.
- Egyetértek Yamaguchi Sensei véleményével. Kawashima Sensei megtarthatja az állását!
- Szóval az igazgató asszony és Yamaguchi Sensei azt mondják, hogy a diákok mind odafigyelnek igaz? Nos ebben az esetben a félévi dolgozatok pontszáma is magam lesz nemde?
- Ez csak természetes!
- Akkor lenne egy ajánlatom: Ha a diákjainak sikerül kivétel nélkül 30 pontos dolgozatokat írniuk, Kawashima Sensei megtarthatja az állását. Viszont, ha csak egy embernek nem sikerül, akkor a tanárnőnek önként kell felmondania! - ugye ez most csak vicc? Yankumi, hogy a fenébe bólinthatott rá erre? Úgy érzem, most hatalmas kutyaszorítóban vagyunk.

4 megjegyzés:

  1. Uuh ez a rész is izgi lett..
    Ami szimpatikus, remélem még találkozunk vele a továbbiakban is...
    És ez az ajánlat.. Hu, azta :D
    Nem tudom, mi fog kisülni ebből, de eddig elég izgi :D

    VálaszTörlés
  2. Ez érdes volt, hogy egy tanár hostesként dolgozik. Nem lett volna gond ha a diákok nem tudják meg és nem kotyogják el. A tanárnőjük az igazság bajnoka persze megint ki állt más mellett de ezzel elég nagy bajt zúdított a diákok nyakába. Kíváncsi leszek, szeretik e annyira az angol tanárt, hogy sikerüljön a dolgozatuk érdekes lesz a folytatás.

    VálaszTörlés
  3. Én nem értem, mi a frászt pattog folyton az igazgató helyettes. Nekem is volt már dolgom ilyennel, és a falnak mentem tőle. Az egy dolog, hogy bizonyos dolgok koordinálása az ő dolga, de hogy mer feltételeket szabni, és megvétózni az igazgató döntését? Azért na. Én nem mernék így visszaszólni a főnökömnek. Amúgy van valami különleges oka annak, hogy emberünk mindenkit ki akar csapni abból az intézményből?
    A srácok meg srácok. Olyanok mint bármilyen 16-17 éves gyerek. Azon mondjuk meglepődtem, hogy az egykori legnagyobb bajkeverő, Yamato unta magát halálra egy ilyen helyen. Hova lett a kis lázadó, aki mindenkinek csípőből visszaszólt?

    VálaszTörlés
  4. Ezek mellé a srácok mellé oda kell állni,támogatni kell őket. Ki más lehetne jobb erre a szerepre,mint Yankumi?

    VálaszTörlés

12.rész Yankumi dühe

Ogata Yamato Elég szar érzés volt rájönni, hogy a csaj akibe belezúgtam a földkerekség legnagyobb rohadékjának a pici húga. Bár az sokka...

layout by oreuis