2016. január 14., csütörtök

2.rész Y mint Yankumi

" Nem vagyunk barátok, de ha megvédem azt, ami fontos nekem, az éppen elég"....(Ogata Yamato)

Yamaguchi Kumiko
Nem akartam elhinni, hogy Kura képes lett volna ilyesmire. Igaz nem makulátlanok, és szörnyen fegyelmezetlenek, de sosem lennénk képes lopni senkitől. Úgy döntöttem, én is vele megyek, a biztonság kedvéért, hogy ha kell meg tudjam védeni. A többi fiú, próbált a közelébe férkőzni, de sikertelenül. Nem szerettem volna őket egyedül hagyni, de ebben a helyzetben nem láttam más megoldást. Mikor már a tanáriban voltunk, Sawatari igazgatóhelyettes, ahelyett, hogy megkérdezte volna őt, hogy mi köze a lopáshoz, meg vádolta.
- Tudjuk, hogy te voltál, másnak eszébe sem jutna ilyen!
- Mégis honnan a fenéből, szed ilyen hülyeségeket? Semmi közöm ehhez az egészhez.
- Igaza van igazgató helyettes, van bármiféle bizonyítéka ellene?
- Az egyik diák látta őt bemenni tegnap a tanáriba.
- csak azért jöttem ide, hogy beszéljek ezzel a nővel - felém mutatott, én pedig gondoltam, hogy valami nem stimmel.
- Nem tudtál volna, valami hihetőbb történettel előrukkolni?
- Hányszor kell még elmagyaráznom, hogy nem én voltam!
- Várjunk csak. Súlyos bizonyíték nélkül akarja beköpni Kurat?
- Ő egy nagyon bajos kölyök!
- Igazgató helyettes, én hiszek Kura ártatlanságának, és ha kell, majd én kiderítem ki a valódi tettes.
Yamaguchi Sensei, maga hisz neki? persze nem vagyok meglepve. Maga mindig is támogatta, a szemétre való kölyköket.
- A tanár kötelessége, hogy higgyen a diákoknak
- Nekem ebből elegem van! - Kura felállt, és elrohant a tanáriból. Én persze egyből a nyomába eredtem. Nagy szerencsémre, sokkal gyorsabb voltam nála, és meg tudtam állítani.
- Várj, egy kicsit Kura kun.
- Miért mondtad azt, hogy hiszel nekem? A tanárok, mind szemétnek tekintenek minket, akkor te miért védtél meg?
- Mert én tudom, hogy te soha nem ártanál senkinek.
- Hé Kura! - mindketten megfordultunk, és megláttuk Kazamat, aki elég szúrós szemeket meresztett rám.
- Kazama, te meg, hogy kerülsz ide? Azt hittem már vége a tanításnak.
- Nem akarom, hogy tovább hülyítsd őt! Fejezd be ezt a színjátékot. Ne mondogasd neki, hogy hiszel benne, mert a végén még bedől neked.
- Ez nem színjáték. Én komolyan mondtam, hogy hiszek neki.
- Felnőttek, nem tudtok behülyíteni többé! - Megfogta Kura kun karját, és elrángatta onnan. Vajon mi lehet az oka, amiért ennyire nem bízik a felnőttekben? Úgy döntöttem, hogy egy kicsit utána járok ennek az egésznek. Egyenesen a tanáriba mentem, ahol találkoztam Kawasima Sensei- el. Jobbnak láttam, ha előbb őt kérdezem ki.
- Kawasima Sensei, lehetne egy kérdésem?
- Mégis mi lenne az?
- Kazama miért nem bízik meg a tanárokban?
- Nos nem tudhatom biztosan, de azt hiszem három dolog közbejátszott ebben. Az apja elhagyta a családot, mikor három éves volt, az anyja pedig 10 éves korában halt meg, azóta a nővére neveli őt teljesen egyedül. A tanárokkal sosem ápolt jó viszonyt, bármilyen lopás is történt, rögtön őt vették elő legelőször. De azt hiszem a legnagyobb bélyeget az nyomta rá, hogy a barátnője szülei a családi helyzete miatta nem akarják, hogy a lányukkal legyen.
- Kazama - nak van barátnője?
- Igen Mika chan, egy igazán aranyos lány. Ő az egyetlen, akivel Kazama teljesen normálisan viselkedik. Valószínűleg azért szereti annyira, mert még egy kislány aki alig ért valamit a világból.
- Talán most, hogy ezeket hallottam, sikerül majd megértenem és végre elfogad majd engem.
Kazama Ren
Nem értem ezt a tanárt. Mégis miért eteti Kura - t azzal a dumával, hogy hisz neki? Soha senki nem hitt még nekünk, majd pont ő lenne az? Miután otthagytam Kura - t, elmentem a szomszéd lányiskolához, hogy megvárjam Mika - t. Közben eszembe jutott, mikor összejöttünk. A mi szerelmünk, ugyanis mentes volt, a szerelem első látásra izé, sőt, ha jobban belegondolok, kicsit még vicces is volt az egész helyzet. Az egész tavaly nyáron történt meg.
*Visszaemlékezés*
Már lassan vége volt a tanévnek, amit mindenki nagyon várt már. Kura - val és Hongo - val hazafelé mentünk, mikor meghallottam, hogy valaki hangosan sír. Elkezdtem futni a hang irányába és egy padon ülve, megláttam egy lányt, aki az arcát a térdére hajtva sírt. Odamentem hozzá, és elsöpörtem a szemébe lógó fekete haját. Erre felnézett rám, én pedig elültem mellé.
- Te miért sírsz ennyire?
- A lányok, az osztályomból azért csúfolnak, mert még nem volt barátom.
- Komolyan emiatt sírsz? Ne aggódj, majd én elintézem - elkaptam a karját, és visszasiettem vele egészen az iskoláig. Letöröltem a könnyei, kicsit rendbe szedtem és a kezemet összekulcsoltam az övével. Mondanom sem kell, milyen arcokat vágott a többi lány, amikor megláttak minket.
- Na most jól figyeljetek rám. Én vagyok Mika barátja, és ha megtudom, hogy bárki is csúfolni meri, annak velem gyűlik meg a baja - Ezután fogtam, a kissé megszeppent lányt, és elmentem vele.
- Köszönöm, hogy segítettél nekem - kicsit távolabb lépett és fejet hajtott nekem.
- Figyelj most rám jól! Mostantól, ha bárki is bántani mer, csak szólsz nekem, és már jövök is, hogy segíthessek neked rendben?
- Igen és nagyon köszönöm neked Ren san.
- Honnan tudod a nevemet?
- Mindenki ismeri az Akado suli diákjait, még én is.
- Nincs kedved holnap eljönni randizni?
- De persze ez nem is hangzik olyan rosszul - adott az arcomra egy puszit és hazasietett. Én csak mosolyogva megráztam a fejemet és hazamentem
* Emlékezés vége*
Mikor feleszméltem, Mika már ott is volt mellettem. Nagyon ritka pillanat volt az, amikor mosolygott. Belekapaszkodott a karomba, és úgy indultunk haza.
- Na és még mindig nagy a feszültség közted és Yamato san között?
- Te még fiatal vagy ahhoz, hogy ezt megértsd. Két hasonló tulajdonságokkal bíró ember, sosem fér meg egymás mellett.
- Ezt most úgy mondtad, mint egy igazi felnőtt, még sosem hallottalak így beszélni.
- Nem akarok felnőtt lenni. A felnőttek mind gonoszak. Soha nem értik meg az embert.
- De én megértelek, biztos nem lehet könnyű, hogy csak magadra számíthatsz.
- Azért ennyire nem vagyok egyedül, mert itt vagy nekem te és hidd el ez épp elég - mikor megérkeztünk a házamhoz. Mindketten bementünk, egyenesen a szobámba. Mika óvatosan az ágyra feküdt, én pedig közvetlenül mellé. Mivel még mindig nem mosolygott, elkezdtem cirógatni, a füle mögött, amitől mindig nevetnie kellett. Fölé hajoltam, és az ajkammal gyengéden megharaptam az egyik fülét, mire összeszorította a szemeit.
- Ne haragudj, nem akartam, hogy fájjon neked.
- Nem fájt, csak furcsa volt, még sosem csináltál ilyet.
- Tudom és bocs, csak nagyon nehéz ellenállni, mikor ilyen közel vagyok hozzád.
- Nagyon utálsz most, Ren San?
- De hogy utállak, tudom, hogy még sosem voltál együtt senkivel, és én sem ne aggódj nem erőltetek semmit sem.
- Te tényleg más vagy, mint a többi fiú. Még akkor is ha azt mondják rólad, hogy rossz vagy és mindennel téged vádolnak meg elsőnek, én tudom, hogy rendes vagy csak nincs aki támogasson.
- Ugyan már, én rossz vagyok ezen nem tudok változtatni.
- Nem is igaz, csak azért mondod, hogy felvághass előttem.
- Talán van ebben valami igazság, de most már aludjunk jó?
- Azt szeretnéd, ha itt maradnák? De mi lesz a szüleimmel?
- Majd én elintézem velük. Csak aludjunk - lassan lecsukta a szemeit, és hamar el is aludt.
Ogata Yamato
Már alaposan beesteledett, én pedig még mindig az utcákat jártam. Nem volt kedvem hazamenni, és hallgatni az apámat, hogy megint azt hajtogatja hogy szégyen folt vagyok a családunkon. Az anyám hiába próbál védeni engem, soha nem úszom meg azt, hogy az apám rendesen be nem mosna nekem egyet. Pedig én nem tettem semmi rosszat. Még ha tettem is volna, de csak annyi a bűnöm, hogy nem akarom örök életemben, az apám nyomában loholni, mint valami kutya. Nem vagyok olyan, mint az öcsém és nem is szeretnék olyan lenni. Már készültem hazafelé, mikor megláttam, ahogy Kura - t körbevették, az Ara középiskolások. Már ősidők óta az ellenségeink. Gondolkoztam rajta, hogy otthagyom őt, de valami mégsem engedte. odarohantam, felvettem, az egyik vascsövet és az előttem lévő srác nyakához szorítottam.
- Most azonnal engedd el a srácot megértetted?
- Miért ki vagy te hülye gyerek? - vettem egy mély levegőt, és kimondtam a számomra legnehezebben kiejthető mondatot.
- A barátja vagyok! - láttam Kura arcán a döbbenetet, mire én csak bólintottam egyet, és a csővel egy jókorát ütöttem a srác hátára. Elkezdtünk verekedni a srácokkal, és természetesen ahogy lennie kellett meg is vertük őket. Ezek után Kura hozzám fordult.
- Miért mondtad azt, hogy a barátod vagyok?
Nem vagyunk barátok, de ha megvédem azt, ami fontos nekem, az éppen elég! Ez az idióta Yankumi mondta ezt nekem. Talán ez az első értelmes dolga, amióta a tanárunk lett.
- Köszönöm Yamato. Lehet, hogy Ren nem kedvel téged, de én igen és remélem ő is rájön, hogy nem vagy rossz ember - bólintottam egyet és hazamentem. 
                                                                                *Másnap*
Másnap reggel, Ichi és Kamiya társaságában léptem be. Mindenki megkönnyebbült, hogy Kura maradt az osztályban, és nem csapták ki. Yamaguchi jól elintézte. Lehet, hogy pocsék egy tanár, de azt hiszem mindannyiunk szemében nőtt ezzel. Mikor Ren felé tekintettem, láttam, hogy próbál magára erőltetni egy mosolyt. Ki tudja, talán Kura elmesélte neki a tegnapit. Leültem a helyemre, és úgy vártam, hogy elkezdődjön az óra. Mikor a tanár belépett, mindenki egyből hangoskodni kezdett.
- Hallgassatok már! - a hangja úgy söpört végig a termen, mintha orkán lett volna.
- Remélem nem fog hasonló eset előfordulni, mert nem biztos, hogy ki tudlak menteni innen titeket. De egyet megígérhetek: Elérem, hogy mindenki végezzen egytől egyig - én elmosolyodtam, majd felé néztem.
- Kösz Yankumi!
- Te tényleg Yankuminak hívtál engem?
- Igen ez lesz az új beceneved -  a többiek egyetértettek, és folytatódott az óra.

3 megjegyzés:

  1. Huuh:D
    Nagyon jó rész lett*-*
    Imádtam, kövit hamar!:D

    VálaszTörlés
  2. Gördülékeny volt nagyon a történet. Tetszett a tanár hozzáállása és hogy megvédte a diákját. A fiú ellenállása nem volt olyan magabiztos mert jólesett neki, hogy valaki hisz benne. A megismerkedése a barátnőjével elég fura de aranyos volt és úgy tűnik sikeres is. agyon szurkolok a tanárnak, hogy elfogadja az osztály őt és sikerüljön egy kis önbizalmat önteni a fiúkba.

    VálaszTörlés
  3. Hm, látszik, hogy Yamaguchi az álmát éli azzal, hogy taníthat, származás, meg családi háttér ide vagy oda. Én is szeretem a munkámat, de hogy ilyen gyerekek közé nem tenném a lábam az tuti, én ehhez túl békés vagyok. A hozzáállása viszont bejött. Nem is tudom, hogy nevezheti magát tanárnak, aki puszta előítéletből ítél el egy diákot. Gusztustalan magatartás. Ren személyiségében ez az ordító kettősség érdekes. Úgy tűnik, még a Bajos úrfinak is van egy mentsvára, ahol kiélheti a szirupos énjét, és ez jól is van ez így. Csak az egyensúlyt kellene megtalálnia, és rájönni, hogy nem minden fekete-fehér a világon.
    Yagato meg, na ő meg egy külön világ valahol a két másik szemszöget képviselő karakter között. Nem hiszi magát eleve rossznak, sőt, de meg kellett magát keményítenie, hogy bírja, amit a sorsa kiutalt neki.

    VálaszTörlés

10.rész A mentőkació

Ogata Yamato - Na mi lesz Yamato, odasózunk a rossz arcoknak? - végül is Atsuya ötlete nem tűnt rossznak, így végül belementem. Már csak...

layout by oreuis