2016. január 2., szombat

1. rész - Az új tanár

Kazama Ren
Menjenek a pokolba! Mégis, hogy képzelik ezt? Összevonják az osztályokat, ráadásul, a másik osztály vezetője pont Yamato? Ő egy idióta, aki azt gondolja magáról, hogy sokkal több vezetői képességgel lett megáldva mint én! Nem fogja ezt megúszni. Majd én megmutatom neki, hogy ki az úr az osztályban. Sírva fog könyörögni, hogy vegyem át az irányítást. Pokollá fogom tenni a napjait az osztályomban. Az idióta barátaim, mellettem kiabáltak a másikra. Rém bosszantóak, de muszáj, hogy az embernek legyen egy biztos csapata, mert így száz százalékosan megnyeri a párbajokat. Én is egy ilyenre készülök Yamato ellen. Már csak egy megfelelő időpont kell és már kezdhetjük is. Nem érdekel minket, ha az igazgatónő azzal fenyeget, hogy kicsap minket. Tudjuk, hogy végül úgyse teszi meg. Ahogyan a folyosón haladtunk végig, a többi diák, mind odébb húzódtak, mikor megláttak minket. Persze, hogy félnek tőlünk mert mi vagyunk a legbajosabb osztály. Mint a vadlovak, akiket sosem tudnak betörni. Mikor beléptünk az osztályba néma csönd lett. Bevágtam magam után az ajtót, és a leghátsó padba ültem. Közben elkaptam Ogata tekintetét, ami mélységes undort mutatott felém. A lábamat felcsaptam a padra, és vártuk az új osztályfőnökünk érkezését. Közben mindenki mást csinált: Volt aki dartsozott, mások egymással társalogtak, természetesen olyan hangerővel, hogy fix kihallatszott a teremből. A pokol akkor tört ki, mikor Ichi és Kura egymásnak esett. Nekünk se kellett több és mi is egymás torkának estünk. Én elkaptam Ogata kabátjának ujját, és készültem leverni neki egyet, mikor hangos ajtó csapódásra lettünk figyelmesek. Mindannyian felnéztünk, de bár ne tettük volna. Piros melegítőben állt egy pasi, fülig érő mosollyal az arcán. Azt mondta, hogy nagyon örül, hogy minket kapott és majd ő velünk lesz mindvégig. Akaratlanul is nevetnem kellett, ezen a szerencsétlenen. Meg is kapta a magáét, mert úgy kihajítottuk a teremből, mint egy kóbor macskát. Miután ezzel végeztünk, visszatértünk az előbbi tevékenységünkhöz. odasétáltam Ogata asztalához, majd a tenyeremet a padra csaptam. A tekintetem találkozott az övével. Szinte mindkettőnk szeme szikrákat tudott szórni.
- Ne várjunk tovább, holnap küzdjünk meg egymással - karba tette a kezét és hátradőlt a székén.
- Igazad van. De készülj fel, hogy a földbe foglak verni téged.
- Hiszem ha látom. Kíváncsi vagyok, milyen képet vágsz majd akkor, mikor nyerek és Mika chan majd az én barátnőm lesz és nem a tiéd.
- Ne merd a szádra venni a nevét világos? - teli torokból ordítottam, mire mindenki felénk nézett.
- Nem is értem, mit akar egy ilyen vesztestől mint te - figyelmen kívül hagytam a megjegyzését és visszaültem a helyemre. Nem voltam hajlandó tűrni a sértéseit. Mika az én barátnőm, és eszem ágában sincs őt a keze közé engedni. Már egy jó pár hónapja együtt vagyunk, a szülei tiltása ellenére is. Lehet, hogy néha bunkó vagyok vele, de attól még szeretem. Miután elfoglaltam a helyemet, egy másik tanár érkezett a terembe. Ugyanaz a piros melegítő, mint az előbb. Mégis mit akar már megint ez a féleszű? De nem ő volt. Legalábbis nem hinném, hogy egy férfinak lenne két copfja, és nőies vonásai. Igen egy nő volt, de olyan csúnya volt szegényke, hogy rá se bírtam nézni.
 - Yamaguchi Kumiko vagyok 25 éves vagyok, egyébként egyedül álló, nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket. Elhúztam a számat. Még egy ilyen idióta, és hívhatjuk a sulit idióták iskolájának is. Igaz nekünk sincs több eszünk, de legalább a méltóságunkat nem vesztettük el.
- Nem tudnál kicsit csöndben maradni? A saját gondolataimat sem hallom tőled - Ogata olyan nagy vigyorral szólt be a tanárnak, mintha csak erre a napra találta volna ki. Legalább egy normális megnyilvánulása volt amióta itt van. A többiek mind egyetértően bólogattak, én pedig a szemeimmel végigmértem a nőt. Semmi extra sincs benne, szóval nem fogja sokáig húzni azt garantálom neki.
- Ne szórakozz velünk! - Kura alaposan rákiabált, és már készült megütni, mikor az a nő reflexből elhajolt előle, így Kura a földön kötött ki.
- Találtam 100 yent! - kiáltott fel, és olyan nagy vigyorral vizslatta az érmét, mint aki most tartott először pénzt a kezében. Mi csak rosszallóan megráztuk a fejünket, majd mikor nm figyelt szépen kiosontunk a teremből. Egyenesen az aula felé tartottunk a srácokkal, hogy elfoglalhassuk a helyünket. Furcsa mód Ogata és a pincsijei is ugyanezt tették, de ez engem a legkevésbé sem érdekelt, csak szerettem volna véget vetni, ennek az egész napnak.
Yamaguchi Kumiko
Minden álmom az volt, hogy tanár lehessek. 7 éves koromban veszítettem el a szüleimet, azóta a nagyapám nevel, az Odeo klán 3.főnöke. Mindenki azt várja, hogy én leszek majd a 4. de én inkább tanár akartam lenni- Már 7 éve tanítok, szóval ez az osztály sem lesz másabb mint a többi, hiába van két vezető is. Épp a tanáriba igyekeztem, mikor egy ismerős hang állított meg engem.
- Hé Yankumi! - mikor megfordultam, megláttam Sawada Shint.
- Sawada, te meg hogy kerülsz ide? - kérdeztem meglepetten, és összeborzoltam a haját. Amióta nem láttam, már kész férfi lett. Ő volt az első tanítványaim egyike, a Shirokin iskola 3D osztályának a vezetője. Nagyon meglepett, hogy már nyoma sincs annak a régi magába forduló, minden ellen lázadó srácnak. Bár a pimasz mosolya, még a régi, de már a külseje is határozottságot sugározott.
- A barátnőm a szomszéd iskolában tanít, én meg úgy döntöttem megnézem, hogy haladsz. Ezek is olyanok mint mi voltunk évekkel ezelőtt?
- Sokkal rosszabbak. De várjunk csak. Azt mondtad, hogy barátnőd van?
- Igen már lassan két éve. Úgy tervezem, hogy Valentin napom megkérem a kezét. Természetesen neked is ott a helyed. A srácokkal már beszéltem, ők mind ott lesznek.
- Ez nagyszerű hír, de mi lenne, ha átjönnél vacsorára, úgyis rég beszélgettünk már.
- Szívesen mennék, de Inoue lassan végez a munkával, és nem akarom megváratni, de bepótoljuk ne aggódj emiatt - Erre már nem mondtam semmit, csak lassan fejet hajtottunk egymásnak, és igyekeztem hazafelé. Már az udvaron voltam, mikor egy újabb hang csapta meg a fülemet. Ez a hang azonban eddig teljesen ismeretlen volt számomra.
- Ren san - a hang irányába néztem, és megláttam egy kislányt az iskola kapuja előtt álldogálni. A fekete haját, a szél az arcába fújta. De vajon mit szeretne ez a lány, Kazama - tól. Az említett is megjelent, én pedig jobbnak láttam, ha egy fa mögé húzódva figyelem az eseményeket. Kazama unottan sétált oda a lányhoz, és nyomott egy puszit az arcára. Tőle nem vártam ezt, tekintve az órán tanúsított viselkedése alapján. A lány elmosolyodott, majd az egyik kezét átdobta Kazama vállán és úgy sétáltak el. Végre szabad terepet adtak nekem, hogy hazamehessek. Senki nem tudhatja meg, hogy milyen családból jöttem, különben kirúgnak az iskolából. Ez már két esetben is előfordult, ráadásul mindkettő a ballagás előtti héten. De megígértem magamnak és Sawatari igazgató helyettesnek, hogy ezúttal, nem fog kiderülni a származásom. Elindultam hazafelé, miközben a diákjaim sorsáról gondolkoztam. Vajon hogyan lesz ezekből valaha rendes ember. Ez az osztály, az idei legrosszabb, amit valaha tanítottam. Szerencsére a házunk nincs messze az iskolától, így röpke negyed óra alatt hazaértem.
- Oyou Isten hozott itthon - Tetsu hatalmas mosollyal az arcán hajolt meg, hasonlóan Minoru is. Utolsóként a nagyapám köszöntött, akinek rengeteg mindent köszönhetek.
- Isten hozott Kumiko - beléptem a házba, és hozzá is láttunk a vacsorának.
- Milyen volt az első nap ebben az iskolában?
- Hasonlóan a többihez, itt is rengeteg felelőtlen fiú van egy helyen, ráadásul egyből két vezetőjelölt is akad.
- Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszel, és megtanítod nekik mit jelent az összetartás.
- Úgy legyen nagyapa.. Úgy legyen
*Másnap*
Másnap a tanáriban beszéltem át az első napomat a 3D - vel a többi tanárral együtt.
- Nem gondoltam volna, hogy még továbbra is itt fogsz tanítani - Kawashima sensei, az egyik számítógép mögül szólalt meg.
- Ugyan, ez az egész vita Kazama és Ogata között, olyan mint mikor két örökös verseng a hatalomért.
- Mint két örökös? - minden szem rám szegeződött. Oh a fenébe! Ezt most jól elszúrtam.
- Akarom mondani, mint mikor két kakas harcol a szemétdombért - erre már mind egyetértően bólogattak. lassan becsöngettek, én pedig az osztályterembe léptem, hogy elkezdhessem az órát.
- Na jó srácok, ki tudja megoldani, a táblára felírt képletet? Mondjuk Kura kun gyere és old meg kérlek!
- Ne utasítgasson engem megértette? Jobb lenne, ha meg sem szólalna inkább.
- Ne beszél így másokkal, ah azt várod, hogy tiszteljenek, igyekezz ennek megfelelően viselkedni, remélem megértetted - sz osztályon néma csend seper végig. Azt gondoltam, hogy az előbbi mondatommal értem el ezt a hatást, de sajnos a helyzet ennél sokkal komolyabb volt.
- Yamaguchi sensei, azonnal magunkkal kell vinnünk, Kura - t.
- Na és mégis miért? talán elkövetett valamit?
- Feltételezzük, hogy egy nagyobb pénzösszeget lopott, el a tanáriból!

4 megjegyzés:

  1. Uuuuh fantasztikus lett:D
    Nem volt olyan pillanat, mikor unatkoztam volna:)
    Imádtam, ahogy az összes blogod! Kövit hamar!*-*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett az indulástól a végéig. Érdekes lesz követni ezt a nagyon ellentétes légkört amely körül veszi az egész osztályt. A tanárnő se semmi, persze a háttere miatt elég edzet lehet.

    VálaszTörlés
  3. Most tételezzük fel, hogy nem olvastam utána az alapsztorinak (pedig de), vagy, hogy nem akarom az első évadtól a film utolsó percéig végignézni a live action-t (pedig de, csak azt nem tudom, az első évad elé ki miatt kellene leülnöm). Tételezzük fel, hogy mint tanár olvastam ezt a részt. Származás, meg öröklési sorrend, meg yakuza klánok ide vagy oda, én ez alapján a rész alapján csak azt mondom, hogy sok sikert a tanárnak. Ennyi kamasz srác között, akik láthatóan maguk sem földre szállt angyalok nőként érvényesülni, és tiszteletet kiérdemelni nem lesz egyszerű.
    Remélhetőleg a későbbiekben arra épül majd a sztori (meg a sorozat is), hogy ezt az amúgy tök érdekes kettős konfliktust kibontsa. Van egy olyan érzésem, hogy egy ponton a tanárnő belső konfliktusa, és az osztályban folyó kakasviadal (mert ez tényleg olyan, mint egy kakasviadal) egy ponton úgyis összeér. És ha az megtörténik... hát akkor azt hiszem, itt mindenki óriási bajba fog keveredni.

    VálaszTörlés
  4. Nem lehet semmi ilyen osztályban tanítani.A tanárnő be fogja törni ezeket a srácokat hamarosan.Ja és nagyon szép lett ez a blog!

    VálaszTörlés

12.rész Yankumi dühe

Ogata Yamato Elég szar érzés volt rájönni, hogy a csaj akibe belezúgtam a földkerekség legnagyobb rohadékjának a pici húga. Bár az sokka...

layout by oreuis